sz33 Creative Commons License 2005.11.16 0 0 433

Folytatás.

Pistike persze, ahogy cseperedik, megismerkedik környezetével, gyűjti (akarva-nem akarva) az élettapasztalatokat, tanul az iskolában és az életben. Eközben az agyában nagyon sok permanens idegsejt összeköttetés (mintázat) alakul ki, ami egyrészt egyéni és sajátja, de másrészt az evolúció által kialakult, programozott és minden embernél érvényes és hasonló felépítésű.

Mielőtt 20-25 évet ugrom a történetben előre is elnézést kérek, hogy műszaki kifejezéseket fogok használni. Természetesen a kifejezések jelképesek, csak az egyszerűség céljából alkalmazom az olyan kifejezéseket, mint kapcsolás, üzemelés, üzemmód stb.

 Tehát: az agynak két rendes és több rendkívüli "üzemmódja" van.

Nevezzük teljesnek az ébrenlétet , csökkentett üzemmódnak az alvást.

Ha azt mondom, hogy ébrenléti állapotban több funkció van bekapcsolva, azt a valóságban úgy kell elképzelni, hogy ébrenlétkor egy bizonyos helyen az agyban állandóan elektromos impulzusok mennek bizonyos sejtcsoportok irányába, ami által aktíválódnak.

A 25 éves Pista ágyban fekszik, e pillanatban még alszik, reggel van.

Ebben a pillanatban a belső óra a "teljes üzemmódra kapcsol", Pista felébred.

Ez azt jelenti, hogy az a funkció ami az egyén térbeli helyzetét tudatossá teszi, meghatározza működésbe lép. Ugyanakkor az idő múlásának érzékelése is funkciónálni kezd. Valamint az egyén saját létezésének tudatát tartalmazó "információk" állandó leolvasása megkezdődik.

Pista kinyitja a szemét és a nélkül, hogy gondolatot vesztene rá tudja, hogy hol van. Hogy az idővel tisztába legyen az órára kell pillantania. Az ehhez szükséges motórikus mozgáshoz a már megszokott, beidegződőtt (vagyis permanens minta alapján) impulzusokat az agy továbbította. Még kisiskolás korában megtanult és tárolt séma lapján a mutatők állásából a hippokampuszban beíródik az ébredés időpontja. A nap nevének megállapításához, vissza kell keresni az előző nap nevét az emlékezetben és ha az meg van, akkor a lexikális részből kiolvassa a következő nap nevét. Ekkor azonban a zsigeri szervek egyike (a húgyhólyagért felelős) elektromos jelet küld a gerincvelőn keresztül az agyba, ahol az egy érzést produkál, amit az ember gyerekkorában megtanult, hogy mit jelent. Az ágyban maradás és a vizelési inger közötti intenzitás különbség dönti el, hogy Pista még lustálkodik egy kicsit, vagy nem.....

Nem folytatom tovább a szószaporítást, mert unalmas lesz.

 

"Kinyilatkoztatásom:"

 

Tény, hogy minden tevékenység kivétel nélkül az agyon, vagyis az idegrendszeren keresztül történik elemek, molekulák, elektromos feszültségek változásával, mozgásával.

Az agy (és ezzel az ember) életben, működésben tartásához oxigénre, tehát ugyancsak anyagra van szükség.

A halál közvetlen oka kivétel nékül minden esetben az agy oxigén hiánya.

Elképzelhetetlen, hogy egy anyag, ebben az esetben az oxigén, egy másik anyagban az agyban egy anyagi tulajdonságokkal nem rendelkező valamit állítson elő, termeljen, amiről természetesen senki nem tudhat semmit, hiszen anyagi paraméterekkel akkor sem lehetne "felruházni", ha létezne.

Ennél van még egy nagyobb lehetetlenség is: az hogy ebből az anyagtalan valami anyaggá változhat.

 

Kedves Milanello3, légy szíves tűrtőztesd magad egy kis ideig, mert még nem fejeztem be!

Ha minden jól megy, holnap egy rövid összefoglaló, konklúzióval befejezem a hsz-t.

Amen.(úgy legyen)

Előzmény: sz33 (428)