nekem ez már túl sok..
Robotparány
A Darthmouth College mikroszkopikus gépecskéje
Agent Portál
2005. november 11., péntek 12:05
A miniatürizáció korát éljük: egyre kisebbek a laptopok, a mobiltelefonok. A New Hampshire állambeli Darthmouth College kutatói e trend szellemében készítik a világ legkisebb irányítható robotját. Körülbelül annyira vékony, mint az emberi hajszál, fejlesztői szerint például egy M&M cukorkán akár kétszáz ilyen masinát is felsorakoztathatnak.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat
hirdetés
Mint a hernyó
Bruce DonaldA projektet a Darthmouth College (Hanover) számítástudományi professzora, Bruce Donald vezeti. Munkájukat az október 12-15. közötti, San Franciscóban megrendezett 12. Nemzetközi Robotika-kutatási Szimpóziumon mutatták be. "Tízszer rövidebb, többezerszer könnyebb a korábbi irányítható mikrorobotoknál" - jelentette ki Donald. "Irányíthatóságon azt értjük, mint az autók esetében: lapos terepen bárhova elkormányozható, arra vezetjük, amerre akarjuk. Nem kerekeken mozog, hanem féreg-mintára csúszik-mászik. Másodpercenként többszázezer nanométert tesz meg. Egy szilíciumláb-félét kitéve fordul meg, és úgy forog, mint széles kanyarban a motorosok." Két független mikroaktuátorral szerelték fel: az egyik az előrehaladást, a másik a megfordulást biztosítja. Nem programozták előre, távirányítva működik a speciálisan számára tervezett padlón. Elektródákon csúszik, melyek nemcsak árammal, hanem a mozgásra vonatkozó utasításokkal is ellátják. Az utasításokat maga "értelmezi", azok alapján dönti el, merre folytassa. Az elektródák nincsenek hozzárögzítve, így téve lehetővé teszik a szabad helyváltoztatást.
Forradalom a mikrorobotikában?
A másodpercenkénti többszázezer nanométer többezer "lépést", míg egy lépés körülbelül tíz nanométert jelent. Félóra alatt - harmincötmillió lépésben - a méter harmadrészét teszi meg. Azaz, méretéhez képest rendkívül gyors.
Az ennyire kicsi gépek ugyanúgy mindenre rátapadnak, amihez hozzáérnek, mint a strandon a homokszemcsék az emberi lábra - magyarázza a fejlesztésben közreműködő Craig McGray. Ezért nem terveztek hozzá kerekeket, és gondolkoztak hernyószerű mozgásban. Méretét tekintve 60x250 mikrométer (egy mikrométer a milliméter ezredrésze). Árammal ellátott, helyváltoztatásra és kommunikációra képes, könnyen kontrollálható irányítórendszere van - márpedig mindezeket eddig még sohasem kombinálták ennyire parányi gépecskében. A sikeres integráció még kisebb mikrorobotok új generációját vetíti előre - prognosztizál Donald.
"Kutatóközösségek próbálkoztak már milliméter-szint alatti tárgyak mozgatásával, és a Darthmouth College fejlesztői sokkal előrébb jutottak, mint bárki más" - állapította meg a masináról Kristofer Pister, a Kaliforniai Egyetem Robotika és Intelligens Gépek Laboratóriumának professzora. A jelenlegi hasonló méretű (de azért nagyobb) mikrorobotoknak nem elég a speciális talaj, hanem egyéb segédeszközökre is szükségük van. Pister a jövőben még önállóban működő, technikailag kifinomultabb szerkezetekre számít: "nem tudom, hogy egyetlen szakértő is robotnak tartana egy beépített elektronika és intelligencia nélküli gépet."
Jövőbeli alkalmazások
Komoly lehetőségek rejlenek bennük.
A szintén a Darthmouth College-ban dolgozó Chris Levey a számítógépes chipekkel von párhuzamot: egyre hatékonyabbá válva egyre több tranzisztorral lényegesen bonyolultabb feladatokat képesek megoldani, mintha csak néhány tranzisztorral dolgoznának együtt. Ugyanez várható a mikrorobotikában: a rengeteg gépecske nemcsak egymással, hanem más apró tárgyakkal is interakcióba lép majd. Például veszélyes terepen, vagy más égitesteken ténykedve: egy Mars-járó helyett milliónyi apró robot térképezheti fel a vörös bolygó terepét.
Az elképzelések között szerepel, hogy mikrogyárakként szintén munkába állíthatók lesznek. Gépeket szerelnének össze, esetleg mikrokémiai laboratóriumokban segédkeznének összetett vegyi folyamatok szabályozása során.
A biztonságos információáramlásból ugyancsak kivehetik a részüket: mechanikus ellenőrzéseket, hitelesítéseket végeznének számítógép-rendszerekben.
"Az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer még sejteket is fognak manipulálni" - vetíti előre a mikrorobotok nanotechnológiai jövőjét Levey.
http://index.hu/tech/hardver/robotok/paranyrobot/