Kicsit lassítanod kellene... Mármint a napi 14 óra munkára gondolok. Sajnos saját káromon tapasztaltam meg, hogy egy 8-10 év múlva nagyon vissza tud ütni.
Az altatót, amit én szedek, Stilnoxnak hívják. Már kb. öt éve szedem (előtte más volt), de sem az adagot nem kell növelni a hatás érdekében, és kb. három óra alvás után teljesen tiszta fejjel ébredhetsz, annak ellenére, hogy nem gyenge. Az agyam másnap reggel ébredés után pont olyan tiszta, mint bármikor - szükségem is van rá. Van összehasonlítási alapom más tablettákkal, sajnos mindtől zakkant az ember másnap, de ettől nem. A gyógyszerésznő mondta, hogy direkt egyetemisták szokták szedni vizsgaidőszakban, pont emiatt...
A tudatos álmot nem érdemes abbahagyni, mert kiküszöbölhetők vele a rémálmok. Remélem, a szekta azóta eleresztett, és ezt szívből mondom, mert sajnos egészségügyis pályafutásom alatt láttam sok ilyen okból anyagilag-pszichésen tönkrement embert.
Sajnos én a jövőről, mint már létező dologról nem vagyok meggyőzve, ennélfogva a jósoknak, jövendőmondóknak sem hiszek, annak ellenére, hogy nekem is jövendöltek már olyat, ami bejött. Erre szokta mondani az egyik ismerősöm, hogy a nagy számok törvénye:-)))
Hogy miért vagyok hitetlen? Mert a jövőt minden megélt pillanatunkkal, minden döntésünkkel - még azzal is, hogy egy sarkon merre fordulunk - folyamatosan formáljuk. Ha elfogadom azt, hogy a jövő már létezik, értelmét veszti a mindennapi döntés, a küzdelem, mert már úgyis lezajlott az életem, tehát minek erőlködjem. Veszélyes nézőpont pl. egy depresszióra hajlamos embernél...
Az viszont meggyőződésem, amit te is említesz, hogy az agyunk bizonyos funkciói le vannak fedve, korlátozva. Szerintem, ahogy halad az emberiség a szellemi fejlődés útján, egyre több képességhet fér hozzá, viszont ehhez "kulcs" kell, hiszen pl. gondoljunk bele, ha ezzel a mentalitással képesek lennénk egymás gondolataiban olvasni... Ami mellékesen meglévő képesség lehetett mindaddig, míg a beszéd ki nem alakult...