NYÍLT LEVÉL
VITAI ATTILA, A VODAFONE MAGYARORSZÁG RT. VEZÉRIGAZGATÓJÁNAK
Tisztelt Vitai Úr!
Ön egy nagy mobilszolgáltató cég magyarországi vezérigazgatója.
Természetesen emiatt még nem kell minden eseményről tudnia, de
nem vagyok biztos abban, hogy munkatársai megosztják Önnel azokat
az ügyeket is, melyek igen kedvezőtlen fényben tüntetnék fel cégét.
Kénytelen vagyok ezt, az általam még soha nem alkalmazott
lehetőséget használni, hogy szavaim talán eljussanak arra a szintre,
ahol talán tudnak és akarnak is tenni. Hosszasan sorolhatnám az
elmúlt másfél évben engem ért sérelmeket, de messze nem csak rólam
van szó. Viszont az engem ért sérelmek is igazolják, hogy valami nem
jól működött, működik a Vodafone-nál.
Megértem, hogy munkatársai védik a céget, de hogy ezt akár a magyar
törvényekkel ellentétben is teszik, azt már nem tudom elfogadni!
Csak röviden a történetem:
2001 óta használok egy Vitamax kártyát, mely nem az én nevemre
került vásárlásakor, de én vásároltam, és más nem is használta. A
Vodafone azonban elismert a kártya felhasználójaként, levelezett
velem a telefonszámmal kapcsolatban, és adatokat szolgáltatott. 2004
nyarán egy külföldi utazás alatti időszakot panaszoltam meg, és
kértem, hogy mutassák meg a roaming-olás forgalmi adatait. Ezt
megtagadták, arra hivatkozva, hogy a Vitamax-os ügyfeleknek NEM JÁR
ilyen kimutatás, és nem is kérhető! Az Eht-ra (2003. évi C. törvény)
hivatkozva még többször kértem, hogy mutassák meg ezeket az
adatokat, de minden alkalomal elutasítottak. Ekkor a Nemzeti Hírközlési
Hatósághoz fordultam, mely egy határozatában kötelezte a Vodafone-
t, hogy adja ki a Vitamax-os ügyfeleknek (ha kérik), ezeket a
forgalmazási és hívási adatokat. És ezt azért tegyék meg, mert az Eht. -
amióta hatályos-, így rendelkezik. Mindez ami leírva 3 perc, nekem egy
évembe került. De csak reméltem, hogy kálváriámnak vége! Mivel
szerződés szerint nem én voltam a kártya tulajdonosa, azt
mondták: Írassa át a nevére, és akkor joga lesz tudni, ismerni ezeket
az adatokat.
Nehezen bár, de sikerült. Átírták a nevemre a kártyát.
Érdekes módon, ettől a pillanattól kezdve (munkatársai ígéretének
ellenére!!!), az lett a probléma, hogy mivel nem az én nevemen volt
eddig a kártya, az azt megelőző időszakhoz semmi közöm!
Kérdéseim:
Megengedheti magának egy Magyarországon (is) működő cég, hogy
bizonyos törvényeket be nem tartva, vagy azokat csak saját javára
értelmezve működjön?
Megengedheti magának, hogy munkatársai ugyanarról a dologról,
egymásnak abszolút ellentmondó álláspontot képviseljenek?
Megengedheti magának, hogy olyan papírok kitöltésére kötelezze
ügyfeleit, melyek nem szükségesek ahhoz, hogy megismerjék hívási és
számlázási adataikat (pl. Teljes adattartalmú forgalmi kimutatás
kérelem, melyet akkor is kitöltetnek az ügyféllel, ha az nem kér teljes
adattartalmú kimutatást).
És végül, de sajnos nem utolsósorban: Megengedheti magának, hogy
ugyanarra a törvényre hivatkozzon, melyet nem tartott be?!
Esetemben olyan hívási és forgalmi adatokat kértem, melyek egy évnél
régebbiek (egy másik kártyával kapcsolatban, mely mindig is az én
tulajdonom volt). A Vodafone munkatársai arra hivatkoznak, hogy az
Eht. úgy rendelkezik: az előfizetői jogviszonyból eredő igények egy év
alatt évülnek el. Csak azt felejtik el, hogy az Eht. rendelkezései
ELLENÉRE nem adták ki korábban a Vitamax-os ügyfeleknek a forgalmi
és hívási adatokat. Ezt, ha jól tudom, rosszhiszemű eljárásnak hívják!
Üdvözlettel:
Ficsor Zoltán
(70/2-543-...)