Ez nem csekély irodalmi élmény volt!

Mi is visszaértünk. Szombat reggel indultunk, a Michelin útvonaltervező szerint legrövidebb útvonalon (Bp.-Hatvan-Salgótarján...) Hatvannál kiderült, hogy ez nem volt a legjobb választás, mert a városon át vezető 5 km-es utat egy óra alatt sikerült megtenni.

Rövid losonci kitérő (pénzváltás, túlélő élelmiszerek és Borovicka vételezése) után nyomtam tovább a hegyek felé. Következő megálló a Dobsinai jégbarlang, amit majd nyáron nézünk meg. Még 5 km és feltűnt egy kis fatábla az út szélén: balra Hrabusice. 20 km a kanyargóson, és feltűnt a képekről ismert podlesoki kemping. A parkoló tele, üres ház nincs – ez kissé eltért eddigi elképzeléseimtől, ugyanis nem foglaltunk előre szállást, mert ugye ilyenkor már úgyse megy arra senki. Sebaj, még nincs este, menjünk Hrabusicébe. Ott talátunk is egy Pansion Raj nevű házat, ahol volt 2 üres szoba (200 korona/fő). A tulaj azt mondta, kitakarít és egy óra múlva becuccolhatunk. Gondoltam, addig eszünk valamit. A panzióval szemben volt egy kisvendéglő, ahonnan a helyi törzsközönség egyik jeles tagja zuhant kifelé, ezért inkább átmentünk Poprádra vacsorázni. Ezt talán nem kellett volna, mert mire este 7-re visszajöttünk, a panziónál nem volt senki. Néhány próbálkozás után találtunk egy másik házat, ahol egy nagyon kedves, idős házaspár adott szállást a házuk földszinti részén, 230 koronáért. Ennél jobban nem is végződhetett volna a nap, mert nem nagyon volt kedvem még aznap éjszaka visszajönni Budapestre.

Másnap reggel 7-kor indultunk a Hernád áttöréshez. A jegyszedő bódénál nem találtunk senkit, a kék jelzést követve elindultunk a deres fűben.

Dél körül értünk a Letanovsky Mlyn-elágazásig, ahonnan megélénkülő turistaforgalomban jöttünk visszafelé. A Tamásfalvi kilátó és a Klastorisko-roklina megmászása a következő alkalomra maradt.

Délután még maradt idő egy kis autós gyógytúrára a Dedinky-tóhoz, aztán este a megérdemelt juhtúrós sztrapacskához a poprádi vendéglőbe.

Hétfő reggel mi is Tátralomnic felé vettük az irányt. A lanovkázás izgalmát azzal fokoztuk, hogy tévedésből már a középső megállóban kiszálltunk, de a személyzet ügyesen visszaterelt a fülkébe. A kőpataki tónál úgy éreztem, hiányzik még egy kis hegymászás, ezért párommal elindultunk a piros jelzésen és másfél óra múlva a Velka Svistovkán (2037 m) néztünk körül.

Piciny gyermekeink addig a jégdobálásban segédkeztek, amint az egyik fényképeden látom is őket.

Hazafelé még érdemes volt betérni Besztercebányára, megnézni a kivilágított óvárost. Az út további részében említésre méltó esemény már csak az első fékbetét elfogyása volt Sahy előtt.

Hernád áttörés képei:

http://www.kep.tar.hu/gmatis/50165642#2