Nagulnov Creative Commons License 2005.11.06 0 0 564

Papp Lálszó Tamás - vagy ez is jobbos?:)

 

A miniszterelnök azt a képtelenséget szeretné velünk elhitetni, hogy az állampárti diktatúrában politikai és hatalmi eszközök szétválaszthatóak voltak. A KISZ nem egy politikai szervezet volt a sok közül, hanem az egypárt támasza, nagyon is konkrét hatalmi jogosítványokkal. Vezetői ott ültek mindenütt a kari tanácsban, rektori hivatalban, tanulmányi bizottságban.

Aki kíváncsi rá, olvassa el a 168 óra 1989. június 27-i számában Vicsek Ferenc riportját, melyből kiderül: még akkor is előfordult, hogy valakit azért nem vettek fel egyetemre, mert a Fidesz tagja volt. (Fiatalabb olvasóinknak: a rendszerváltás előtt a felvételi laphoz csatolni kellett az iskolai KISZ-szervezet jellemzését is.) A KISZ a rendszer tényezője volt, mely emberek sorsa fölött dönthetett. Hát akkor mennyire lehetett sportszerű a monopolhelyzete elvesztésétől ideges KISZ harca?

Gyurcsány magyarázkodása erkölcsileg körülbelül annyira hihető, mintha Baldur von Schirach azzal védekezne: én csak a Hitlerjugendet vezettem, a Gestapóhoz semmi közöm nem volt. A Gyurcsány által is vezetett szervezet feladata volt, hogy rendszerkonform, de mindenképp lojális állampolgárokat neveljen. Akárhogyan csűrjük-csavarjuk, 1988-ban morálisan Orbán állt a jó, Gyurcsány pedig a rossz oldalon.

Előzmény: Profán Béni (558)