Tény, hogy Rudolf nem volt tehetséges uralkodó, Mátyással jobban jártunk volna. Ez kétszeresen is előny lett volna, hiszen így Mátyás távoltartotta volna magát a "fronttól", ami hadvezéri működését, "tehetségét" tekintve sokban elősegítette volna a hadjáratot.

De: a nagy magyar rebellió csak egy mítosz.  1671-ig nem volt itt forradalom, meg ellenállás, meg kutya labanc. A Bocskai felkelés összehasonlíthatatlanul kedvezőtlenebb fogadtatásra lelt a magyar nemesség körében mint később Thököly. 1683-ban kardcsapás nélkül az ölébe hullott a Dunántúl, ami az 1682-es Felső-Magyarországi Fejedelemséggel együtt gyakorlatilag majdnem a teljes országot jelentette. Bocskai ennek a közelébe sem juthatott. Ráadásul ő egy idegen ország uralkodója volt (amellett, hogy persze magyar nemesként a császár alattvalója).

Zrínyiék még azt sem tudták hogy kell egy összeesküvést véghezvinni. A császár a legkisebb erőfeszítés nélkül felgöngyölítette az egészet és - az anyagiakat előtérbe helyezve - vérpadra is küldte a ludasokat. Rákóczi - anyja rekatolizációs érdemeire tekintettel - a legkisebb gond nélkül megúszta, pedig ő indította el az egészet Rüdiger von Starhemberg (később ő volt az 1683-as bécsi városparancsnok) elfogatásával.

Nem tudok egyetérteni Nagy álláspontjával. 1660-ig a valós erőviszonyok tükröződtek a Porta és a Burg viszonyában. Utána egy - főként diplomáciai és financiális okokból - elvesztegetett negyedszázad után elindulhatott a felmentő háború.