NeomatiK Creative Commons License 2005.11.02 0 0 1116

A feltételezésed nem állja meg a helyét. Mint már említettem, finoman vezetek, váltóra panaszom nincs a 626-osomban, meg ami még volt a családban autó (japánok) és vezettem is őket rendszeresen. Fikázás nélkül mondom (hiszen én is szeretem ezt az autót), hogy a Lacetti váltója fasorban sincs az említett autók váltóihoz képest.

 

Egy részlet a Totalcaros tesztből:

 

"A váltót egyszerűen el se hiszem, ezt a szintet a Daewoo már az olcsóbb Kalos idején meghaladta. Már a váltószoknya is elég csúf, és meglepően szűk annak tükrében, mekkora kánkánt kell járnia a karnak. Komolyan, mintha eveznénk, ráadásul kettesből hármasba úgy megy át, hogy először mintha egyáltalán nem lenne hajlandó, aztán ahogy picit több erőt vinnénk bele, megiramodik, és mintha meg se állna az ötösig. Hidegen, fagypont körül fázósan húzza össze magát, kicsit erőltetni kell, míg fel nem melegszik, de hidegen ezt vicces lövőcselt se csinálja meg a kis Ronaldo. Valaki azt mondta, a csepp Kadettből lehet, de nem hiszem, mert még a Kadett koreai változata, a Daewoo Racer is sokkal jobb váltót kapott. "

Előzmény: Sarkany (1111)