A Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítás

 

Az 1999-es év újabb kitűnő alkalmat kínált a székely rovásírás bemutatására, amelyet azonban a kultúrpolitika ugyanúgy elszalasztott, mint a korábbiakat. A kiállítást tervező építészek (Makovecz Imre és Ferencz István) stílusosan rovásbetűket kívántak szerepeltetni a magyar kiállításnak helyet adó frankfurti betonhodály emberibbé tételére. Nosza, felizzottak a telefonvonalak, s a sok beszédnek az lett a vége, hogy a rovásírást kitiltották a tervekből. A kiállítás szervezői szerint a német külügyminisztérium kérte a rovásbetűk mellőzését. Mivel ezt aligha tehették közzé az újságokban, a szervezők különféle magyarázatokkal traktálták a nagyérdeműt.

A televízióban szervezett beszélgetésen például azt állította három illetékes, hogy az építészekkel történt megegyezés értelmében hagyják ki a tervekből a rovásbetűket. Ez a „megegyezés” a valóságban diktátum volt, ami miatt Makovecz Imre ki is lépett a munkacsoportból.

Készült a Demokrata számára néhány interjú, amelyek máig az asztalfiókban maradtak. Ezekben az illetékesek a következőképpen fejtették ki a véleményüket:
Bernáth Árpád (a Frakfurt 99 Kht igazgatója) szerint "Ez nem kulturális örökségünk írott része ... nem olvasható olyan alkotás, amely befolyásolta volna ezt a kultúrát ... ha Csaba királyfi mítosza rovásírással lenne ... így azonban fölösleges vitapontot nyit ... amikor a német nemzetiszocialista kormányzat kereste a saját mítoszát, akkor ezt vette elő."

Szegedi Maszák Mihály miniszteri biztos szerint "Az építész úr akart magyar rovásírást. Mi kértük, hogy ne tegye ... mert a III. birodalom idején volt ennek egy kultusza."

Egyedül a Magyar Hírlapban jelent meg hasonló indoklás. Kulcsár Szabó Ernő akadémikus, az irodalmi kuratórium tagja ugyanis azt állította, hogy "A rovásírás Németországban náci asszociációkat kelthet." (1998. XII. 16.).

Úgy gondoljuk, hogy az idézett urak maguk is tisztában voltak a vádjaik erőtlenségével. Hiszen a székely rovásírás nem azonos a germán rúnával. S egyébként is, egyetlen írás sem rendelkezik személyiséggel, nem követhet el bűncselekményt, ezért az esetleges elítélése is csak a bíró szellemi képességeiről árulkodik. Mégis úgy büntették meg a rovásírást, ahogy annak idején Xerxes korbácsoltatta meg a tengert vak dühében. Persze már gyermekfejjel is elbámultunk az eseten az elemi iskolában, mert nehéz volt elhinni, hogy ennyire alacsony intelligenciaszinttel uralkodó lehet valaki.

A Frankfurti Könyvkiállítás magyar részlegének megnyitóját egyébként Eszterházy Péter tarthatta, őt kapta a nemzetközi és magyar nagyérdemű a székely rovásírás helyett. Néhány év múlva kiderült, hogy Eszterházy Péter apja titkos ügynök volt az előző átkosban. Ezt akár sejteni is lehetett, hiszen az Eszterházy Péter személyét előtérbe helyező hatalom kiszámítható módon válogat.

Amint a büntetéseit is kiszámítható módon osztogatja.

Történt ugyanis, hogy Egyed Ákos történész, akadémikus, Toró Tibor fizikus, akadémikus, valamint Patrubány Miklós az MVSZ akkori elnökhelyettese tiltakozó levelet írtak Hámori József kultuszminiszternek: " nem fogadjuk el a székely-magyar rovásírás semmiféle körülmények között történő háttérbe szorítását, illetve megtagadását. Annál inkább ki kell használni minden adódó alkalmat kultúránk e becses értéke fölmutatására. Rendkívüli alkalom kínálkozik a székely-magyar rovásírás világméretű ismertetésére azon a könyvvásáron, amely Frankfurtban a magyar írásbeliségre hívja fel a nagyvilág figyelmét. Értékítéletünk szerint, a székely-magyar rovásírás a magyar nemzeti kulturális örökség kincse, amelyhez semmiféle negatív képzet nem társítható. Azok a népek, amelyek saját ősi írásjelekkel rendelkeznek, büszkén ápolják Krisztus születése után 2000 évvel is ezt a szellemi örökséget." Ezt követően a kormány megvonta az MVSZ támogatását. A Frankfurti Könyvkiállítás után ugyan Hámori Józsefet leváltották a minisztérium éléről, de azonnal kinevezték a miniszterelnök kultúrpolitikai tanácsadójává, majd később az MTA elnökhelyettesévé.

A könyvkiállítás okozta megdöbbenés hazai és külföldi lapokban egyaránt tükröződött. Aradi Lajos kérdezte például a Táltos Mén-hír 1999. őszi számában: "Vajon mekkora erőt, energiát képviselhet néhány rovás, ha a kultúra egyik legnagyobb bemutatkozóján pánik tör ki bizonyos körökben?"

A Nagyváradon megjelenő Bihari Naplóban ezt írta a Frankfurti Könyvkiállításról Török Miklós: „Érdekes epizód volt a Diószegi György által vezetett Történelmi Lovastúra Egyesület jelentkezése: bár volt meghívásuk és három könyvüket el is fogadta kiállításra a Kht (három éve végiglovagolták az Uráltól Budapestig a honfoglalási útvonalat, ami 4700 km, és erről szól a Csitri naplója). ... Tervük az volt, hogy amolyan magyaros színfoltként huszár, Bocskai, illetve honfoglaló ruhában szerepelnek a különböző rendezvények, protokollok alkalmával. A megnyitó estéjén a német fotoriporterek valóságos pergőtűz alá vették a huszárokat, azonban a kormánybiztos úr kiparancsolta őket a magyar pavilonból. Igaz, hogy tavaly a svéd királyi udvar fogadta a lovasokat, de itt Frankfurtban úgy látszik, szigorúbb az etikett ... Következő nap hazautaztak ... (Megjegyzem, gólyalábú vásárosok, ugra-bugra, lónak öltözött jelmezesek maradtak. Igaz, ők nem „magyarkodtak” a cirkuszi ruházatukkal.)”

S ezzel árulta el magát a kultúrpolitika, mert ez esetben már nem lehet a német tilalommal takarózni. Az ugyanis csak a rovásírásra vonatkozott. Nem tilthatták meg előre a honfoglaló öltözet viselését, hiszen a meghívón nem szerepelt a ruházatra vonatkozó ajánlás, a lóról szállt derék lovasok pedig be se jelentették, hogy éppen milyen színű kacagányban kívánnak bevonulni. A miniszteri biztos úr kénytelen volt a saját szakállára cselekedni s azt tette, amit a szíve diktált.