Varga Géza:

KULTÚRPOLITIKA ÉS ROVÁSÍRÁS (16)

A Magyar Tudományos Akadémia

"A székely rovásírás eredete" c. könyvem kéziratának részletét a 3. lábjegyzetben foglalt kritika megvitatása végett még a megjelenése előtt elküldtem az MTA akkori elnökének. E lábjegyzetben a horezmiek könyvtárait felégető Kutejbához hasonlítottam Hunfalvit, akinek „képe ma is központi helyen lóg, eszméi pedig meghatározóak a Magyar Tudományos Akadémián”. Választ persze nem kaptam. A kinyomtatott kötetet aztán elküldtem Glatz Ferenc elnök úrnak, aki azt továbbküldte Engel Pálnak (nekem azt írván egy kedves levélben, hogy ő nem ért hozzá). Amikor Engel Pálra rákérdeztem, hogy mi a véleménye, azt felelte, hogy ő nem foglalkozik a rovásírással, nem tudja, miért neki küldte „Glatz Feri” a kötetemet. Én magyaráztam el, miért eshetett rá e nagy megtiszteltetés. Azért, mert – a sumér-magyar kapcsolatokról szólván – egyszer már kifejezte kételyét a „beteg magyar nemzettudat” gyógyíthatóságáról. Engel Pál zavartan vihogott a telefonban, s alighanem ez volt az Akadémia álláspontja.

Egyszer rászántam néhány telefont, hogy kiderítsem, kötelességének érzi-e az Akadémia a székely rovásírás kutatását, vagy e kutatás megszervezését. Az elnöki titkárság határozottan úgy nyilatkozott, hogy ez nem feladata egyetlen akadémiai intézetnek sem. Amikor a Nyelvtudományi Intézetet hívtam fel, akkor is hasonló választ kaptam.

Később a nagy tekintélyű Benkő Loránd akadémikust kérdeztem meg, miért nem hasznosítják a székely rovásemlékek tanúságát a nyelvtörténet kutatásakor a latin betűs nyelvemlékeinkhez hasonlóan? A válasz az volt, hogy a székely rovásírásfeliratok túl kései időpontban keletkeztek, ezért azokat nem lehet hasznosítani. Amikor figyelmeztettem a székely írás hun kori, sőt kőkori előzményeivel feljegyzett magyar szavakra, azt válaszolta, hogy lehet, de ezekre az elfoglaltsága miatt nem tud időt szakítani.