Theodore-Judd Creative Commons License 2005.10.28 0 0 199

Jaja... :)

 

Épp ma beszéltem a barátommal, és beugrott az egyik ismerőse helyett papírgyárba melózni. Raklapnyi A4-es fénymásoló papírokat kellett kicsomagolni, amit újrafelhasználásra visszaküldenek majd a központi cégnek. A srác egymaga volt reggel 7-től du. 3-ig, tehát 8 óra (gyk: 1 azaz egy műszak), és egymaga szétbontott 5 raklapnyi papírt. Elémesélte, hogy ezt a melót általában 4-en szokták csinálni, és egy 8 órás műszak alatt durván 3-4 raklappal végeznek. Ezzel szemben "övön felül" teljesített a srác egymaga, hangsúlyozom: egymaga. Ám ebben az a pláne, hogy egy idióta műszakvezetőt kapott szerencsétlen, és naná hogy baszogatta néhányszor. Aztán a műszak végén kissé meglepődött a vén trottyos, amikor bemutatta a rengeteg papírt, amit szétkapott.

 

Szóval ebből csak azt akarom kihozni, hogy mindig azt a lovat verik, amelyik az igát húzza. Ott van rá a példa...

 

Korábban gépeket (sütőket, mosókádakat, főzőkádakat, és egyéb nagyobb ételgyártó eszközöket) javítottam, és amikor egy nap netán több gépet sikerült rendbe raknom, persze hogy cseszegettek engem is, naná hogy cseszegettek. Aztán ezt én mondhatni meguntam, és az utolsó 3-4 hónapban szinte semmit sem csináltam, majd felmondtam a picsába. Az említett utolsó hónapokban talán szvsz 2-3 lebaszásom volt. Abszolút szartam bele az egészbe, és egy árva szót sem mert senki se szólni. Talán egy picit félhettek tőlem, mert elég nagyra tudom nyitni a szám, és ha látom, hogy a felettesem is mereszti a farkát, én azt is megjegyzem neki, persze úgy, hogy az ő felettese is hallja. Egyébként emiatt (pontosabban miattam) nem egyszer cseszték le a felettesemet. Persze jogosan... Én meg addig röhögtem egy jót, whewhewhe!

 

Szóval ebből csak arra utalnék, hogy rohadtul gyűlölöm az olyan felettest, aki...

 

 - parancsol össze-vissza, holott fingja sincs az egészről

 - hülyének nézi az alattvalóját, beosztottját, azt hiszi, hogy a másik nem tudja mi az a szorzótábla, asztal, csavarhúzó, lapát, monitor, cipő...

 

Egyszerűen gyűlölöm, hú, de talán máskor fogom ezt bővebben kifejteni, most ehhez agyilag nagyon fáradt wok... :(

 

No majd még írok mostanság...