"A topicnyitó csele" csak -az ő bevallása szerint- provokáció volt azért, hogy véleményeket csikarjon ki. Ezt pedig azért tette (hogy utólag bevallotta, vagy inkább belátta), mert észrevette, hogy a kérdésfeltevés nem eléggé cizellált. De ezt szerintem hagyjuk.
Pontosan Te írtad azt, amit az első verzióban leírtam, miszerint "semmilyen" anyagból sincs. Ez egy épkézláb, és védhető álláspont, de szerintem én jobb magyarázatot adtam rá, mint Te. ;-) Ugyanakkor persze sületlenség olyanon vitatkozni, ami nincs pontosan meghatározva. Mi az hogy "gondolat"? A gondolat, mint egy fogalom, általában? Tehát a "gondolat" fogalma, mint nyelvi konstrukció? Vagy a konkrét gondolatok, amelyek képződnek az agyban (már akiében, ugye)? Ha az első, akkor ez bármilyen absztrakt fogalomra érvényes. Pl. kérdezhetném: "Milyen anyagból van az 5-ös szám?" Ha meg a 2., akkor kérdezhetem: Hogyan reprezentálódik az agyban az 5-ös szám fogalma? (Vagyis az, amikor az "5"-re gondolok?) Hogyan, hol, mi által alakul ki ez a konkrét fogalom, mi a hordozója, mi tárolja, stb.? Csak úgy általánosságban, bele a vakvilágba, könnyű spekulálni...