otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2283

folyt. 15.

 

A szünet után a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke bejelenti, hogy a bizottság nem tudott határozatképes lenni. Hárman jelentek meg de Aradszky András, Falusi Ferenc és T. Mészáros András nem kívántak részt venni az ülésen. Megállapították azonban, hogy az SZMSZ szerint 15 millió Ft a határ és a Gt. szerint pedig 3 millió a cégalapítás.

 

A polgármester ismét hangsúlyozza, hogy ez egy második opció, az első továbbra is az, hogy nyílt pályázatot írjon ki a tulajdonosi kör.

 

Ha szükséges ennek a cégnek az alapítása, akkor visszakerül az alapító okirat.

 

Könyvvizsgálónak Szilágyi Dezsőt javasolja. Bejelenti, hogy Borbél Pál "kikerült a pakliból", így további 2 FB tagra kér javaslatot.

 

Varga László (MSZP Frakció) Szabó Antalt javasolja Felügyelő Bizottsági tagnak.

 

folyt. köv.

Előzmény: otterlo (2282)