otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2279

folyt. 11.

 

T. Mészáros András (Fidesz Frakció) felelőtlenségnek rossznak minősítette ezt a hirtelen előterjesztést. A képviselők el se tudták olvasni az anyagot, hiszen ma reggel került az kiosztásra. Így az illetékes bizottságok sem tárgyalhatták és nem tehették meg az észrevételeiket. Így tehát a sját SZMSZ-ünknek sem felelünk meg.

 

Egyébként sincs meggyőzve arról, hogy most céget kell alapítani erre a célra. Emléeztetett arra, hogy a korábbi döntéseknél is rendre jelezték, hogy azok jogilag aggályosak és nem is célszerűek. Ezzel az előterjesztéssel ismét a lényegről, a csatornázásról és a vízről viszik el a figyelmet.

 

A polgármester hangsúlyozta, hogy az ÉTV-ben csak 45 %-kal rendelkezünk, ezért nem tudunk semmit elérni, s ezért indultak el ebben az irányban.

 

Most szerinte az a téma, hogy für alle felle(?) alapítsunk egy céget, amelyik január 1-jétől szolgáltat, hiszen korábban felmondtuk a szerződést az ÉTV-vel.

 

folyt. köv.

Előzmény: otterlo (2278)