csmarkus Creative Commons License 2005.10.19 0 0 8805
Gratula, Zombie! Lám, mégsem kell holnapig várni a megoldással. :-)

Van egy érdekes szabály a "golyó a kézben" esetére: megszűnik "kézben" lenni, ha bármilyen hiba elkövetésekor az asztalon van a fehér golyó. Tehát amit Zombie ír, teljesen korrekt. Egy lehetséges és életszerű másik, de ekvivalens megoldás:

A bíró a szokásos módon a fal mellé tette a fehéret, miután kivette a zsebből. Kennek olyan állás maradt, amiben az utolsó pirosnak nagyon szűk sávja maradt a középső zsebbe, mert valamelyik színes kicsit útját állja. Hogy ellenőrizze, van-e elég hely, Ken még a fehér elhelyezése előtt az asztalra hajol, de közben véletlenül hozzáér valamelyik golyóhoz. Innentől ugyanaz: Jimmy nem akar a fal mellől lökni, átadja a játékot Kennek.

Ha Ken az asztalra hajolás és a véletlen golyóérintés közben a kezében tartaná a fehéret, akkor a szabály szerint az továbbra is "kézben" maradna, tehát Jimmy szabadon helyezhetné a D-ben a következő lökéshez.

És ami velem történt: szépen sikerült zsebbe juttatnom a fehéret. Az utolsó piros a sárga és a sarok közt kb. félúton állt. Ellenfelem elég közel helyezte el a fehéret, így nyújtózkodnia kellett, és közben szépen ráhasalt az egyik fal melletti színesre és az kicsit odébb is gurult. Hiba, én következtem, de nem tudtam, hogy szabad-e még nekem mozgatnom a fehéret, ezért, biztos ami biztos, nem mozgattam, hanem hosszabbítóval lőttem. Utána otthon megnéztem, mit is ír a hogyishívják, így született ez a feladvány.
Előzmény: Zombie (8804)