Galgadio Creative Commons License 2005.10.19 0 0 32

"Az oszmán hadsereg a 15. századi Európa szintjén állt"

 

Ez ebben a formában nyilvánvalóan nem igaz. az azonban igaz, hogy az oszmán hadigépezet fejlődése a XVI. sz. közepe után megrekedt mind a haditechnika, mind a taktika (de főleg az utóbbi) terén.

A XVII. sz. közepéig ezt azonban még sikerült ellensúlyozniuk nagy létszámú csapatok összevonásával és mozgatásával, szervezettséggel és vasfegyelemmel.

A katonai hanyatlás első nyilvánvaló jele - amint azt már említerttem - az 1664. évi szentgotthárdi csata volt. Az már más tészta, hogy a Habsburgok katonai vezetői ebből nem tudtak vagy nem mertek mélyreható következtetést levonni és csak az 1683. évi kahlenbergi és párkányi csaták után ismerték fel, hogy a valaha félelmetes oszmán hadsereg aránylag könnyedén bomlasztható és verhető.

Előzmény: petey t (30)