Valóban Erdélyben szolgált az az ember, aki aztán - ha jól emlékszem - az 1610-es évek elején találkozott Pocahontassal. Ezt milyen forrásból tudjuk? És mint kalandor, mint a Habsburgokhoz is csatlakozó vallon haderő része, vagy a reguláris Habsburg katona? Ez nagyon meglepő, bár miután kiderült, hogy a Kelet-Afrikában élő Magyar Ibrahim alapította a magyaráb nevű törzset, én már semmin sem lepődök meg. Sőt, Ibrahim egyesek szerint együtt raboskodott azzal a Wathay Ferenccel, akinek börtönben írott, gazdagon illusztrált "énekeskönyve" a korszak egyik fontos forrása.

 

Más. Nem tudom, hogy valaki ismer-e irodalmi forrásokat a tizenötéves háborúról.  A Bocskay féle felkelésről persze több mű is született, például Szántó György Hajdútánc című vaskos regénye. Mert én most olvasok egy remek könyvet a korszakról. Dávid Antal írta, egy XX. századi, a második világháború után Erdélyből Magyarországra áttelepült író, aki regényeiben részletesen is feldolgozta Erdély történelmét. Az Erdély nagy romlása ebben az időben játszódik, és engem megdöbbentett, hogy abszolút nem ismert még tudományos körökben sem, holott az író nevét - legalábbis az általam eddig olvasott művei alapján nyugodtan mondhatom - oda lehet írni olyan irodalmi nagyságok neve mellé is, mint Tamási Áron, Kemény Zsigmond, vagy Wass Albert.

 

Az író történészi pontossággal, mesterien archaizált nyelven (ebben egyébként megközelíti Móricz Zsigmond nagyszerű Erdély trillógiáját) mutatja be pontosan ennek az időszaknak Erdélyét.

 

A mű első része, a Sárkány papja Báthory Zsigmond uralkodásának utolsó éveiről, és Báthory András uralmáról szól, és különösen érdekes, ahogy bemutatja Vitéz Mihály hihetetlen propagandahadjáratát 1599 forró politikai nyarán, amikor a Havaselvei kalugyerek (vándorló valach papok) a hegyi pásztorok, sőt az egész székelység között terjesztették azt, hogy Báthory András a gonosz zsarnok, aki végképp meg akarja fosztani őket a szabadságuknak még csak a látszatától is, holott valójában csak a  körülmények áldozata volt, bárány a farkasok közt.

 

A második rész, a  Boldogított Ország című azt mutatja be, hogy milyen hihetetlen nyomorban tengődött egész Erdély Vitéz Mihály uralma alatt, hogy a vajda semmilyen közigazgatást, életképes haderőt nem hozott, mígnem megsemmisítő vereséget mér rájuk Csáky István és az új ember, Básta, "szerecseny" (nagyon barna bőre volt, bár ez a korabeli ábrázolásokon nem látszik) seregei, és nem állnak véres bosszút a székelyeken. És ezzel kezdetét veszi Básta rémuralma.

 

Az utolsó, s egyben befejező rész, a Fordul az idő, már Székely Mózes kezdettől fogva bukásra ítélt, elhamarkodott támadásáról és a Bocskay szabadságharcról szól, de hogy meddig mutatja be az eseményeket, és hogy mikor ér véget, azt természetesen nem írom ide.

 

A lényeg az, hogy mindez csak kerete egy lenyűgöző történetnek, amely részint egy felkapaszkodott hajdú-nemesről szól, aki próbálja mindig annak a seggét nyalni, akinek révén magasabbra emelkedhet. Ez az ember Ince János: minden bizonnyal kitalált alak, aki igen bonyolult, szinte Dosztojevszkiji jellem. A másik történet a nyomdász, egyetemet végzett és krónikaíró Vásárhelyi Mózes története, valmint Anikóé, a feleségéé, amint fiatal házasokként, néha irigylésre méltó, másszor iszonyú körülmények között Kolozsvárott, majd Külső-Erdélyben. A mű mesterien közelítteti egymáshoz a két magatartásmódot, és végül nem kerülhető el az ütközés.

 

A történet nagyon érdekes, a mű mesterien mutatja a korszak brutalitását, a halhatatlan székely humort, a rendkívüli hitelesség és archaikus nyelv révén hiteles hangulatot teremt, igazi történelmi tabló, mely a prágai csillagvizsgálótól kezdve, a Kassai főparancsnokságon és a Vatikán szellős termein át, egészen a Csíkszentdomonkosi parasztházig.

 

Nem is értem, hogy most, amikor igazán aktuális lenne, Bocskay István szabadságharcának négyszázadik évfordulóján miért nem akad egyetlen kiadó sem, amely elfeledett nemzeti irodalmunk eme rendkívül friss gyöngyszemét (1973-ban jelent meg először) nem adja ki.