Nagyon-nagyon kevés lett.
Őszintén megmondom, legalább 400 litert vártam, de nem lettem volna meglepődve a 5-600 literen sem. Ehez vásároltam hordót is, most ott áll 700 liter üresen.
Azhogy visszaolvasod az év során az írásaimat, látható, hogy fokozatosan ment lejjebb a várakozás. Leginkább a lisztharmat kaszálta el, a nyár közepén Prágában dolgoztam, nem maradt időm egy létfontosságú permetezésre.
Hozzáteszem, hogy nagyon komoly terméskorlátozást csináltam, minden vesszőn egy fürt maradt (max 10 fürt / tőke).
Sajnos az esős ősz berakta az ajtót: a lisztharmattól töppedt szemeken megtelepedett szürkepenész, és sok szőlő kárba veszett. Két héttel a szüret előtt még kétszer ennyi volt rajta.
Amint mondtam, a szüretelők válogatva szüreteltek, tehát ha a rothadó szemeket is beleszedetem, kb. 1,5 - 2 szer ennyi lehetett volna rajta, de nem akartam kénsavas nyálkázással indítani, mert szerintem azzal ízt veszít a must.
Szóval kevés de jó. Ez volt az eredeti célkitűzés sikerült tartani magam hozzá.