Mit vártak a kettős állampolgárságtól?
Útlevelet.
Elsősorban útlevelet?
Igen.
Anyagi, vagy érzelmi hasznot reméletek?
Érzelmi, hivatalosan is magyarok vagyunk. De mi csak mostohagyerekei vagyunk Magyarországnak.
Mi volt az első reakció?
Elszomorodtunk.
Figyeltétek a kampányt?
Én részt is vettem benne, mert 7 évig Budapesten éltem, márciusban jöttem haza. De 10 délvidéki fent volt, plakátokat ragasztottak. Rádióban – tv – ben szerepelteltek, segítették a kampányt.
És tudjátok, hogy volt a kettős állampolgárság ellen, és ki mellette?
Persze.
Itt tudják. Mindenki tudja.
Mit vártál a kettős állampolgárságtól?
A kárpát – medencei magyarság egyenesebben tud aszembenézni az elnyomóival. Most csak mostohagyerekei vagyunk mindenkinek, éreztetik velünk, hogy alacsonyabbrendűek vagyunk. Mi csak magyarok vagyunk, akik ’56 – ban jöttünk ide…
Ez nálunk, nem ismert. Erről ha valamit bővebben.
Úgy tudják a szerbek, hogy ’56 – ban, amikor a forradalom volt Magyarországon sokan menekültek ide az oroszok és a kommunisták elől. Ezek egy része továbbment, de voltak akik maradtak. Ez egy szállóige a szerbek körében, hogy a délvidéki magyarok ’56 – ban telepedtek le itt. A magyarok is mondják, hogy jöttek ide, befogadtuk, segítettük őket, erre ez a köszönet, hogy nem adják meg a kettős állampolgárságot.
Ha megadták volna a kettős állampolgárságot lenne áttelepülés Magyarországra?
Nem.
Senki? Nem lenne tömeges áttelepülés?
Nem lenne, mert ahhoz nem elég egy útlevél. Anyagi háttér is kell, nem úgy van, hogy áttelepülök és a magyar államtól kapok házat, munkát. Bárhova megyek nem így van, nyugaton sem. Aztán itt van a család, a fiatalabbak tanulnak itthon. Aki elvégezte az egyetemet, vagy a főiskolát az úgyis megy.
Ennyire nem lehet érvényesülni itt?
Igen, ennyire nem lehet érvényesülni, valamennyire lehet, ha feltalálja magát az ember, de nem mindenki olyan. Aki élelmes. Ha valaki befejezi az egyetemet, vagy a főiskolát, akkor megmondák neki, hogy te ezt fogod kutatni, ezt fogod csinálni és lehet, hogy abban profi, de az életben már nem annyira.
Szoktál átjárni Magyarországra?
Most nem mert polgári szolgálatos katona vagyok. Nem vették el az útlevelemet, de tilos átmennem.
Korábban jártál át?
Ott éltem.
Miért jöttél vissza?
Nem mehet el mindenki innen, itt próbálok egzisztenciát teremteni.
Mi lesz a népszavazás hosszú távú hatása?
Semmi, ez csak egy pofon volt a sok közül.
Mit lehetne csinálni most?
Megadni az állampolgárságot.
Látsz erre esélyt?
Nem tudom, minden megtörténhet.
43 éves Almássy Gábor utcai lakos.
Mi a véleménye a népszavazásról, figyelemmel követték az eseményeket?
Persze, Magyarországon a népek fel lettek bújtatva, hogy ne szavazzanak rá. Nekünk nem kellett volna semmi, csak egy gesztus és kaptunk volna EU útlevelet, nem kellett volna vízumért könyörögni. A vízumot a háború végett hozták be, de nekünk semmi közünk nem volt a háborúhoz.
Minden héten járok át, átjártam régebben is, Kádár idejében. Láttam hogyan fejlődik Magyarország. Itt 60 e a legalacsonyabb fizetés, ma Magyarországon 300 – at keres egy munkás, itt 150 – 200 a közepes fizetés, de olcsóbbak a költségek. Többet ér itt 200, mint ott 300. Aki kénytelen volt áttelepülni, az már átment.
Mit tud arról, hogy mi kell a magyar állapolgárság megszerzéséhez áttelepülés esetén?
Nem tudom pontosan, nem ismerem a procedurát, 6 évig tart, kell orvosi vizsgálat, vizsgázni is kell. 6 – 8 évig tart.
Van magyar vízumom és schengeni. A schengenit 3 – 6 havonta meg kell újítani.
Mennyi idő a schengeni vízumot meghosszabítani?
A meghívó 2 hét, 3 x 2 hét, az 2 szabadság.
Anyagilag milyen megterhelést jelent a schengeni vízum megszerzése?
1,5 hónap kiesés a munkából és 100 , 35 a vízum és 50 a biztosítás.
Figyelemmel kísérte a kettős állampolgárságról folytatott kampályt?
Amennyire lehetett.
Tudja, hogy ki volt a kettős állampolgárság mellett és ellen?
Teljesen két részre szakadt a politika, az MDF és a Fidesz volt mellette és az MSzP ellene.
Ha a határon túliak megkapnák a kettős állapolgárságot, vele járna a szavazati jog.
Nemcsak a népszavazás miatt. Vannak más dolgok is. Tudja miért van kupolája a parlamentnek? Mert ki látott már cirkuszt sima tetővel. Semmit, csak üres szavak.
Erkölcsi, vagy anyagi okból lenne jó a kettős állampolgárság?
Mindkettő, de 80% erkölcsi.
A szerbek mit szólnak a népszavazáshoz?
Mindenki elfelejtette.
Gúnyolták magukat az eredmény miatt?
Nem is figyelte a közvélemény. A politika igen, de az átlagember nem. Nálunk normális dolog, hogy a horvát kettős állampolgár, van horvát EU – s útlevele is. A román szintén.
Mit gondol sokan települtek volna át?
Nem, nem menetek volna át. A betegségbiztosítás mert is jár.
Persze 1 – 2 család átment volna, de az annyi, mint tengerben a csepp víz.
József Attila utca
Figyelemmel kísérte a népszavazást?
Igen.
Mi a véleménye az eredményről?
De mire föl?
A kettős állampolgárságról.
Igen.
Semmi véleménye?
Nem lesz, mert a Turcsány nem akarja.
Nincs véleménye?
Van.
Elmondaná?
Az, hogy ők minket nem istápolnak.