jólvan, elnézést.

de szvsz elég nagy baj, hogy a nemzetfogalomból ilyen... nem is tudom... fétis-szerű dolgot csinálunk. ezzel a folyamatos fenyegetettség-pszichózissal, ami még csak nem is megalapozott, éppen a nemzetnek ártunk a legtöbbet. a nemzetnek-bármit is jelentsen ez a fogalom- nem szűkítő, deprimáló, múltba révedő tartalma kellene hogy legyen, hanem rugalmas, jövőre irányuló és építő jellegű, ha érted mire gondolok.

az egész nemzethalál-vízió azért veszélyes és káros, mert alkamasint önbeteljesítő jóslatként működik.

ha senki nem kongatná állandóan a vészharangot, akkor a nemzet, köszöni szépen, vígan ellenne magában. de mi nem hagyjuk: állandóan osotorzzuk, hogy micsoda egy ócska, vánnyadt, (töpörödő ? :-), túlélni képtelen, régi önmagának halvány és erőtlen mása ez a mostani nemzet. nem csoda hogy szegény nemzet önbizalma nem teng túl. minek kell a a nemzethalálon borongani, ahelyett hogy valami értelmeset csinálnánk? valamit, aminek haszna is van, amit át lehet örökíteni a gyerekekre. újragondolni dolgokat, megkeresni hogy a változó körülmények között hogy őrizhetjük meg azt ami nekünk fontos, mire tudjuk használni a változást? (ahelyett hogy azon sírunk, milyen jó volt régen, meg milyen szörnyű rossz dolgok törénnek most.)

inkább azzal kéne töleteni az időt, hogy a nemzetfogalmat új tartalommal töltjük meg, hogy a jövővel foglalkozunk nem a múlttal. a nemzet meg közben csendben örülhetne hogy végre hagyják élni és fejlődni.

szvsz sokat segítenénk a nemzetnek pusztán azzal, hogy nem foglalkozunk vele annyit (pláne nem a nemzethalál előrevetítésével), nem cikizzük állandóan, nem vesszük górcső alá minden kis rezdülését, és főleg nem hivatkozik rá/lép fel a nevében kis hazánk minden futóbolondja.  

persze ez csak az én magánvéleményem.