Harmatta János: Egy szászánida arany pecsétgyűrű felirata
Az ÜcTepe („Három Halom”) elnevezésű határrész (Azerbajdzsánban, Pcaitakarantól 20-25 km-re) 3. sz. kurgánjában feltárt gazdag temetkezés joggal vonta magára történeti vonatkozásaival a régészeti kutatás figyelmét. Azokkal a feltevésekkel szemben, amelyek a temetkezést a kazárok Kr. u. 630-ban a bizánci–perzsa háborúban játszott szerepével hozták kapcsolatba, s egy kazár harcos sírjának tekintették vagy szabir, esetleg avar előkelő temetkezését látták benne, vagy éppen ellenkezőleg, az eltemetettet perzsa tisztségviselőnek tartották, Bálint Csanád a számításba vehető transzkaukáziai és kelet-európai leletek alapos elemzésével kimutatta,[816] hogy ennek az elméletnek egyetlen eleme sem helytálló. Meggyőző érvelése szerint a temetkezést a 6. századból származónak kell tartanunk, s az eltemetett sem perzsa, sem kazár, sem szabir vagy avar nem lehetett, hanem valószínűleg a vidék egyik helyi előkelőjét láthatjuk benne, akinek etnikai hovatartozását a terület etnikai viszonyainak tarkasága miatt nem áll módunkban meghatározni.
A temetkezési mellékletek között van egy fontos tárgy, amelynek tanúbizonyságát kielégítő feldolgozása hiányában Bálint nem tudta felhasználni. Ez a középperzsa felirattal ellátott arany pecsétgyűrű, amelynek sem az ásató, sem a lelet későbbi tanulmányozói nem szenteltek kellő figyelmet. Az ásató A. A. Iessen ugyan közli[817] V. G. Lukonin véleményét az aranygyűrű feliratáról, azonban a sasanida pecsétkő- és gyűrűfeliratok bármely ismerője számára első látásra világos, hogy a javasolt olvasat nem lehet helyes. Ez ugyanis a következő:
1. sor y’tgwb „avokat
2. sor h.wlsyt’nR h.wlst’nR”
Eltekintve az ortográfiai furcsaságoktól (y’tgwb a helyes y’tkgwb’ helyett, s a h.wlsyt’nR ~ h.wlst’nR ingadozás az átírásban), amelyek esetleg sajtóhibák is lehetnek, két olyan jelenség ötlik szembe, amely a javasolt olvasatot elfogadhatatlanná teszi. Az egyik az a jelenség, hogy a méltóságnév megelőzi a személynevet. Erre sem a nagyszámú ismert sasanida pecsétfeliraton, sem a monumentális feliratokon nincs példa. A másik a y’tkgwb’ méltóságnév önmagában való előfordulása. Ez ugyanis önmagában nem szerepel a pecsétfeliratokon, hanem csak a dlgws’n’ y’tkgwb’ Wd’twbl’ „a szegények szószólója és bíró” címben jelenik meg. Ez a cím viszont a pecséteken személynévvel együtt sohasem fordul elő.[818]
A dlwgs’n’ y’tkgwb’ Wd’twbl’ intézményét – mint ismeretes – I. Xusro vezette be, mint erről Karnamag-jában maga tudósít: „... j’ai chargé le juge de chaque contrée de prendre soin du peuple de sa contrée”.[819] E hivatal feladata az volt, hogy megvédje a szegényeket az adószedők túlkapásaitól. Ezért Xusro azt is elrendelte, hogy az adót (harag) a bíró (dadvar) jelenlétében kell befizetni. Mindez érthetővé teszi, miért nem fordul elő magában a y’tkgwb' cím, amennyiben ennek feladatköre voltaképpen a dadvar, bíró funkciójának kiszélesítését jelentette, s a „szegények szószólója” feladatát a bírók látták el.
A bírói hivatalt a Sasanidák alatt a zoroasztriánus papság, a mágusok töltötték be, így minden driyosan yadaggov u dadvar máguspap volt. Ez a körülmény már eleve kizárja annak lehetőségét, hogy az Üc Tepe-i 3. századi kurgánban eltemetett személy yadaggov lehetett volna, hiszen a temetés módja nem zoroasztriánus jellegű volt. Így legfeljebb arra lehetne gondolni, hogy az aranygyűrű nem volt az eltemetett legális tulajdona, hanem illegális úton került birtokába. Több körülmény azonban kétségtelenül kizárja ennek lehetőségét is.
Prokopios (I 17, 28) az aranygyűrű, -öv és -csat viseletéről a perzsáknál I. Kavad uralkodása (Kr. u. 488–531) második felének idejéből a következőket tudósítja: „mert itt (ti. a perzsáknál) sem aranygyűrűt, sem -övet, sem -csatot, sem mást bármit használni nem szabad csak annak, akit a király tisztelt meg vele.”
Prokopiosnak ez a tudósítása kétségtelenné teszi, hogy a Sasanida Birodalomban az aranygyűrűnek, -övnek, -csatnak rangjelző szerepe volt és csak azok viselhették ezeket, akiket az uralkodó megtisztelt velük. Mint Prokopios elbeszéléséből kiderül, a perzsa uralkodó az adományozott rangjelvényt vissza is vehette, ha valaki érdemtelennek bizonyult a kapott kitüntetésre.
Mivel az Üc Tepe – mint ezt Bálint Csanád helyesen hangsúlyozza – a temetkezés korában a sasanida közigazgatás területén feküdt, nem lehet kérdéses, hogy az eltemetett aranygyűrűje és -öve rangjelzők voltak több más sírmelléklettel (mint a kettős nyakék, kard stb.) együtt, és a halott ezeket a perzsa uralkodótól kapta.
Ezeknek a tárgyaknak hivatalos rangjelző funkciója a perzsa közigazgatás területén kizárja annak a lehetőségét, hogy az eltemetett ezekhez illegálisan (rablás, lopás stb. révén) jutott volna, mert ez azonnal szigorú rendszabályokat vont volna maga után. Ilyesmire csak a sasanida hatalom ellenőrzésén kívül eső, a Kaukázustól távolabb, északra fekvő területeken lehetne gondolni.
Az Üc Tepén eltemetett előkelő – tehát rangjelző – tárgyait, köztük az aranygyűrűt bizonyára a sasanida uralkodótól kapta, s így a gyűrű feliratának tartalmaznia kell nevét és rangját, azaz alkalmas az eltemetett személy azonosítására. Ha ezek után megvizsgáljuk a gyűrű feliratának A. A. Iessentől közzétett erősen nagyított fényképét, akkor meglepetve tapasztaljuk, hogy az írásképnek nem sok köze van a V. G. Lukonin javasolta olvasathoz. Ennek okát talán abban kereshetjük, hogy neki még nem állott rendelkezésére az időközben közzétett kitűnő dokumentáció. A felirat középperzsa kurzív ábécében (nem könyvpehlevi ábécében, mint Lukonin gondolta) íródott, és olvasata a következő:
1. sor sylykv’ Y
2. sor ’plcyn’ yk’nbd’
Az olvasathoz megjegyezhetjük, hogy a sy és a y’ ligatúra a kurzív írásban világosan megkülönböztethető. A k alakja egyezik a kurzív írással készült középperzsa edényfeliratok k-jával.[820] A második sorban a ’p ligatúra ’c-nak is értelmezhető, de lehetetlen a h.w/’w olvasat. Az ’plcyn szó után az -yk’n képző előtt a vésnök vagy a mintaszöveg készítője az alapszó végét jelző waw quiescens-t szúrt közbe. A második sor utolsó betű-, illetve ligatúraformája ez ideig nem fordult elő a középperzsa pecsétfeliratokban vagy a monumentális epigrafikában, s így azonosítása nehézségekbe ütközik. Ha azonban feltesszük, hogy a vésnök az utolsó jel bevésésénél a gyűrűt megfordította, s a jelet fordítva véste be, akkor e jel d’/y’ ligatúrának olvasható.
Áttérve az íráskép magyarázatára, azt a következőképpen értelmezhetjük: Silig i abarzeniganbed „Silig az abarzeniganbed”. E feliratszövegben tehát a Silig szó személynév, az abarzeniganbed pedig méltóságnév. A Silig névalak idegen a középperzsa névanyagban,[821] s a középperzsából nem is magyarázható.[822] Így kézenfekvő benne nem perzsa, hanem idegen, a török silik ’tiszta, nemes származású’ szóból alakult török eredetű személynevet látni. Jelentéstani párhuzamául a hasonló jelentésű ar ig ’tiszta’ szóból alakult Ar ig személynevet (Ar ig tegin [823] ) idézhetjük.
Az abarzeniganbed méltóságnév összetett szó, amelynek második eleme a fonetikus ortográfiával írt bed ’úr, parancsnok’ cím. Első elemének alapszava abarzen a királyi sátor, a királyi főhadiszállás megjelölése a hadra kelt seregben. Az ebből képzett abarzenig melléknév jelentése ’a királyi sátor őre’ lehet, mint ahogy a zendan ’börtön’ szóból hasonlóan képzett zendanig jelentése ’börtönőr, börtönparancsnok’. Az abarzenigan alak többes szám, az abarzeniganbed méltóságnév jelentése tehát ’a királyi sátor őreinek parancsnoka’. Ez a méltóságnév ez ideig nem volt ismeretes, ami nem meglepő, hiszen egy sasanida Notitia Dignitatum nem maradt fenn, s csaknem minden új felirat és új pecsétkő új méltóságnevek ismeretével gazdagítja a kutatást.
Az Üc Tepén eltemetett halott tehát török származású előkelő lehetett, aki kitüntető címét és méltóságjelvényeit, köztük az arany pecsétgyűrűt a sasanida uralkodótól kapta, s aki halála előtt minden bizonnyal a terület marzban-jának volt alárendelve.
Felmerül a kérdés, hogyan kerülhetett a török előkelő a sasanida uralkodó szolgálatába.
I. Xusro Karnamag-ja a Kaukázustól északra élő török törzsek két betelepítéséről tudósít Irán területére. Az első uralkodása 10. évében (540/541-ben) történt,[824] s erről a Karnamag következőképpen számol be:
„Les Turcs habitant dans les pays du Nord nous ont décrit la misere qui les avait frappés et comment ils seraient acculés a faire des razzias dans notre pays, si je ne leur accordais pas quelque chose. Ils demandaient des faveurs (?). L’une était de les admettre dans notre armée, de leur assurer de quoi vivre, de leur donner de quoi tirer leur nourriture dans la zone de ’lkng, de Balangar (?) et la région avoisinante.”[825]
Xusro Adurbadaganon keresztül a Bab-Sul-hoz vonul, s ott várja a H azar H aqan érkezését (a h azar név használata a forrás anakronizmusa!): „II vint chez nous avec une suite de deux mille compagnons, que nous avons accueillis en les établissant á côté de nos chevaliers dans cette région. Je lui ai passé, a lui et a ses compagnons, les «vivres» et je les ai chargés de la défense de ces terres. J’ai ordonné la construction d’un temple pour nos pretres et j’y ai placé un mobed et des «mages». Je leur ai donné la mission d’enseigner aux Turcs, qui s’étaient placés sous notre autorité, les avantages immédiate que l’obéissance aux rois assure dans ce monde et la récompense qui en suivra dans la vie future. Je leur ai donné l’ordre d’inculquer aux Turcs le devoir de (nous) aimer, d’etre justes et loyaux (a notre égard) et de combattre les ennemis: d’enseigner aux jeunes nos croyances et nos rites.”[826]
Minthogy a kis létszámú török törzsi csoport zoroasztrianus térítés alá került, az Üc Tepén eltemetett török előkelő aligha kerülhetett ki közülük.
Figyelemre méltóbb szempontunkból a második török betelepítés a Sasanida Birodalomba Xusro uralkodásának 37. évében (568-ban). Erről a Karnamag így tudósít: „Ensuite, au début de la 37e année de notre regne, quatre peuples turcs de la region du H azar (se sont adressés a nous). Chacun de ces peuples avait un roi. Ils nous ont écrit pour nous mettre au courant de la misere qui les avait frappés et combien ils auraient aimé nous servir. Ils nous demandaient la permission d’entrer a notre service avec leur compagnons et d’obéir a nos ordre. ... J’écrivis au Marzban de la Porte et lui ordonnai de les faire passer a mesure qu’ils arrivaient. II nous communiqua que cinquante mille s’étaient présentés a lui avec leur femmes, leur fils et leurs serviteurs. ... Je me suis dirigé vers l’Azerbaidjan et, quand j’eus quitté l’Azerbaidjan, je leur donnai la permission d’avancer. ... A la fin, je suis arrivé chez ces cinquante-trois mille Turcs. J’ai ordonné qu’ils défilassent la ou ils se trouvaient. Je suis allé a cheval a cette revue et ce jour-la ils devinrent mes compagnons. ... Apres avoir beaucoup remercié Dieu, j’ai ordonné que ces Turcs fussent distribués parmi leurs Grands, en les divisant en sept rangs. J’ai mis a leur tete des chefs choisis parmi eux et leur ai donné des fiefs; j’ai vetu leurs compagnons et leur ai accordé des «vivres»; je leur ai assigné de l’eau ét de la terre. ... Je les ai répartis dans toutes les forteresses, pour lesquelles j’en avais besoin; je les ai rattachés au marzban.”[827]
E tudósításnak szempontunkból több fontos eleme van. Ekkor nagy létszámú török törzsi csoportok betelepítése történt, akikkel kapcsolatban a zoroasztrianus hitre való térítés szemmelláthatólag nem jöhetett szóba. E csoportok jelentős részét a transzkaukáziai, sasanida fennhatóság alatt álló területeken telepítették le. Előkelőiknek Xusro iráni rangokat (és méltóságjelvényeket) adott, és biztosította ellátásukat harcosaikkal együtt. Ezek között a török előkelők között már könnyen elképzelhető az Üc Tepén eltemetett, a királyi sátor őrparancsnokává kinevezett török úr jelenléte, és temetkezésének, sírmellékleteinek sajátosságai – amelyeket Bálint Csanád olyan pontosan és meggyőzően kidolgozott –, természetes magyarázatot lelnek.
Hogy Xusro főhadiszállása őrparancsnokának egy török előkelőt nevezett ki, ezt kétféleképpen értelmezhetjük. Felmerülhet az a gondolat, hogy a perzsa szolgálatba állt és Iránban letelepült török előkelőknek adott címek csak tiszteletbeli címek voltak, s nem jártak együtt a megfelelő hatalomgyakorlással. Ez ellen szól azonban az a tény, hogy Xusronak égető szüksége volt e török harcosok szolgálatára, s végül is saját embereit az ő parancsnokságuk alá helyezte, tehát kétségtelen, hogy parancsnoki hatalmat gyakoroltak.
A másik értelmezési lehetőség Xusro uralkodásának történeti körülményeiből adódik. Uralkodása elején környezetének egyik tagja, saját lovagja kísérelt meg ellene merényletet, éppen amikor a kor legjelentősebb országai követeinek akart bankettet adni. E tapasztalat alapján megbízhatóbbnak tűnhetett számára egy török harcosokból álló testőrség, melynek tagjai személyükben tőle függtek. A korai középkor több országában, többek közt a késő római birodalomban és Bizáncban is megfigyelhetjük ezt a gyakorlatot.
Fontos volna azt is tisztázni, milyen török törzsi csoportok betelepülése történt 540/541-ben és 568-ban Iránba. 540/541-ben Xusro más források szerint az onogurok ellen vonult, akiknek neve Mar Aba életrajzának szír változatában a pehlevi ’wngr íráskép téves h.ngr értelmezése következtében kangaraye, illetve hangaraye alakká torzult. 540/541-ben tehát valószínűleg egy kis létszámú onogur csoport települt be iráni területre.
Az 568. évi nagy betelepítés már nyilvánvalóan a nyugati türkök kelet-európai hódításainak volt a következménye, amely elsősorban a Volga menti ogur törzseket és a Kaukázus északi előterében lakó saragurokat érintette. Főleg az utóbbiak törzsei lehettek azok, amelyek ekkor befogadást kértek a Sasanida Birodalomba.
[816] Cs. Bálint, Kontakte zwischen Iran, Byzanz und der Steppe, in Awaren Forschungen, Wien 1992, 309–496.
[817] V. G. Lukonin, Nadpis’ na perstne iz kurgana v Uc tepe. Függelék in Iessen, Raskopki 193.
[818] R. Gyselen, La géographie administrative de l’Empire sassanide. Les témoignages sigillographiques, Res Orientales I. Paris 1989, 125 sk.
[819] M. Grignaschi, Quelques spécimes de la littérature sassanide conservés dans les bibliotheques d’Istanbul, JA 254(1966), 1–142, 18. Grinaschi (33) felveti azt a kérdést, hogy Xusrot ennek az intézménynek a bevezetésénél nem a Iustinianus által felújított defensor civitatis funkciója inspirálta-e. Erre Xusro maga adja meg a választ Karnamag-jában (28): „(Aussi) avons-nous pris en examen les regles de conduite des ’Roum’ ét des Hindous et avons-nous choisi celles qui étaient louables, en les évaluant avec notre intelligence, en les choisissant avec notre raison. De toutes les normes, nous avons adopté celles qui ornent notre pouvoir et en avons fait notre loi et notre coutume.”
[820] Ph. Gignoux, Éléments de prosopographie: II. Les possesseurs de coupes sasanides, Studia Iranica 13(1984), 23 (6. felirat), 26 (11. felirat) stb.
[821] Ph. Gignoux, Noms propres sassanides en moyen-perse épigraphique, Wien 1986.
[822] A D. N. MacKenzie (A Concise Pahlavi Dictionary, London 1971, 74) által említett sel (sl) ’lándzsa, dárda’ szó egy „ghost-word”, amelynek olvasata bizonytalan. Mások sar-nak olvassák, és ’nyíl’-nak értelmezik. Az újperzsa selah (tb. aslehe) ’fegyver’ szó, amelyhez MacKenzie kapcsolja, arab jövevényszó, tehát a középperzsában még nem létezhetett.
[823] Az ótörök adatokra ld. Drevnetjurskij slovar’, Leningrad, 1969, 52, 500.
[824] M. Grignaschi, i. m. 35.
[825] M. Grignaschi, i. m. 19.
[826] M. Grignaschi, i.m. 20.
[827] M. Grignaschi, 23 sk.
