IDEGENNyári emlékeimből folyton
előkerül egy idegen
öreg koldus… Jön és reámnéz
és azt mondja, hogy: Dobry den!
Az Óriáshegységben jártam
s ott láttam őt egy délelőtt.
Most is előttem a hegy és völgy,
az egész táj, a vén fenyők,
most is hallom a sohse-hallott
nagy csöndet a nagy fák között:
ott, a magasban, nincs madár és
nincs sehol egyetlen tücsök,
csak csönd van, kísérteties csönd,
forró nap, hideg éjszaka,
és hegyi rétek és a réten
arasznyira nőtt, nagy moha
gyönyörű, ringó mohaszőnyeg,
amely az embert – ha siet –
megbírja s eltakarja jól az
alatta szörcsögő vizet.
Óriás csöndben csavarogtam,
mondom, harmadik napja már,
tavaszként pompázott köröttem
a késve megjött hegyi nyár,
s minden éppen nekem való volt,
új volt, jó volt, annyira, hogy
visszagondolva szinte most is
majdnem testileg ott vagyok,
és mégis, mindabból a szépből,
mit a sors ott adott nekem,
legelőször ő jut eszembe,
a koldus! meg a dobry den!
Ott állt szegény egy keresztúton,
még bírta valahogy magát.
Dobry den! – és én rá se néztem:
Jó napot! – és mentem tovább.
Jó napot! – én is csak köszöntem,
s elkísértek a szemei,
s nemsokára szégyelni kezdtem,
hogy semmit sem adtam neki,
s délután egész megörültem,
mikor visszafelé menet
a keresztútnál ismerősként
megint láttam az öreget.
A koldus most már nem köszönt, de
a szeme beszélt szótlanúl:
– Sokat tud – mondta – az az ember,
aki idáig kiszorul,
ki, föl, ide a rengetegbe,
ahol csak vendég a madár,
ezerháromszázas magasba,
ahol olyan rövid a nyár! –
Nem szólt az öreg, én se szóltam,
pár fillér, s indultam megint,
indultam tovább az utamra
kedvem meg a térkép szerint:
málló köveket feszegettem,
ugráltam patakok felett,
egy-egy tisztáson kipróbáltam,
hogy ágynak milyen, a füvet,
s eltelt a nap… S eltelt a többi,
és már régen itthon vagyok,
de emlékeimből s a nyárból,
mint szólni akaró titok,
folyton jelentkezik a koldus:
néz rám és beszél csendesen,
de a nyelvéből én bizony csak
annyit értek, hogy dobry den, –
pedig nagyon szeretném tudni,
mi volt a sorsa, ki lehet,
mit tud a tavaszról, a nyárról,
s hogy-mint gondolja a telet.
|
