Halló Nemocap!

 

"Most idő híján a gondolatok és érzelmek különválasztásánál maradnék. A pozitiv érzelemek ( szeretet, hála, öröm stb ) a lélekhez tartozóak. HA a hálánál maradunk :a legtöbb ember tapasztalhatja, hogy amikor elönti a hála, az létállapot, nem igényel semmilyen gondolati felvezetést. Az öröm , amit szintén létállapot vált ki :( egy lemenő nap, egy dallam, rádtalálhat az öröm főzés, festés, vitorlázás, buvárkodás, stb közben ) , nem gondolatépítmények utján létrejövő érzés. Az egyik fontos különbség, hogy a gondolat legyen bármilyen gyors, de reakció, igy időigényes, a létállapot pedig nem vesz időt igénybe. A hála, az öröm, stb egyszercsak rádtör, és kész.

Ha képes vagy figyelni magad, rájössz, hogy az ilyen jellegű érzelmek, és a gondolatok szülőhelye - bár Te magad vagy - mégsem azonos forrás.

Maga az élmény sem azonos szinten mozog : a gondolataid az elmédben kavarognak, érzéseid a lélek szintén járnak át.

A negatív érzelmek : félelem, harag, rosszindulat szűlőhelye az elme - vagyis negatív gondolatainkkal képesek vagyunk rossz hangulatot, közérzetet teremteni ( és ha megfigyeled, a pozitiv érzelmekkel szemben itt az időnek van szerepe: azt mondják, valaki haragra gerjeszti magát, vagy fokozza a lappangó rosszindulatát stb, ) de az élmény megélése szintén a lelken keresztül történik.

Aki ismeri egy kicsit az aura szerkezetét, az jól meg tudja mindezt különböztetni az asztrál, illetve mentáltestnek hivott rész elkülünöltségével."

 

Ha elképzelem, hogy a fenti eszmefuttatásodat 500-600 évvel ezelőtt egy istenhátamögötti faluban az összegyűlt hívekkel ismertetted volna, egész biztos, hogy a falú diszpolgárrá avattak volna. El ment volna a híred a szomszéd falukba is nem győznéd a magasszíntű felvilágosító munkát, a tudásszomját kielégíteni a föld művelőinek.

Különösen megragadná a hallgatók tetszését, hogy mennyire bele tudod vonni a mindennapi beszédet a "tények" bizonyításába. Bár abban az időben is voltak csavaros eszűek, akik megkérdezték volna, hogy a "hirtelenharagú" Pista bátyó haragja a lélektől származik-e, ellentétben a Jani bácsival, aki csak lassan gerjed haragra.

 

Na persze a XXI-sz-ban már egy kicsit előbbre vagyunk a világ és az agy megismerésével! Az utolsó 10-15 évben az agykutatás, a technikai fejlődésnek köszönhetően sokat fejlődött. Persze még sok ismeretre, fejlődésre van szükség. Ez azonban nem teszi szükségessé, hogy mesékre támaszkodjunk.

Az agy makroszintű kutatása (EEG, MEG, MRT, PET, SPECT, CT, stb.. segítségével) a gondolkodás folyamatát, helyét, időbeli lefolyását stb.láthatóvá, mérhetővé teszi, ezzel anyagi mivoltát is bizonyítja. Már a mikroszíntű kutatásban is vannak próbálkozások. Az agy működése részben már ismert, a még megválaszolandó kérdésekre elméletek léteznek, ami idővel bebizonyosodhat, vagy megcáfolásra kerülhet.

Az is bizonyított, hogy mind az érzet, mind az érzelem anyagi folyamat. Az érzelmeket kiváltó hormonok egy részét már ismerik. Nem ártana, ha az ezzel kapcsolatos természettudományos irodalomba belelapoznál.

Kóstolónak Szendi György (A szeretet élettana.) cikkéből idézek:

 

A szeretet hormonjai.

 

A kötõdés, illetve a szeretet biológiai alapjait többek közt különféle hormonok adják, s e hormonok két „mindenese" az oxitocin és a prolaktin. Ha állatoknak oxitocint vagy prolaktint adunk be, azonnal erõsödik a társas hajlamuk, sõt, a prolaktin hatására még az addig nem szült nõstényállatok is ápolni kezdik az elsõ útjukba kerülõ kölyköt. Az oxitocin pedig mind az anyában, mind a gyermekben erõs kötõdési viselkedést aktivál. Hogy ez már az élet elsõ pillanataiban se hiányozzon, az erõs méhösszehúzódásokat okozó oxitocin vált a szülés karmesterévé. Szoptatáskor is jelentõs mennyiségben szabadul fel, és az anyatejben is sok van belõle. Ráadásul az oxitocinnak erõs szorongáscsökkentõ és euforizáló hatása is van. (Az intenzív oxitocinfelszabadulás „ felelõs" többek közt a szexuális orgazmusért.) Az oxitocin tehát már a születés folyamatában nagy adagban jelen van, s az elsõ pillanattól megalapozza az anya-gyermek kötõdést és a szeretet kialakulását, amely a késõbbiekben minden szoptatáskor tovább erõsödik. Ez újabb erõs érv a szoptatás mellett. A oxitocin társas szerepét igazolja az a felismerés is, hogy a szociális kapcsolatteremtés képességének sérülésével járó autizmus éppen az agyi oxitocinreceptorok zavarával függ össze.

 

A kapcsolat, egymás érintése, nézése, a gondozás, majd késõbb csupán „a Másik" gondolati felidézése is mind elindítja az oxitocin termelõdését, ezáltal segíti a kapcsolat megszilárdulását. Az oxitocin erõsíti a felnõtt párok kötõdését és szeretetét is, részben a társas együttlét oxitocinfelszabadító hatásán keresztül, részben azáltal, hogy a szexuális együttlét alatt és az orgazmus átélésekor az agy valóságos oxitocináradatban fürdik. A férfiakban az oxitocinon túl a vazopresszin nevû hormon is fokozza a párhoz való kötõdést, továbbá a „féltékenységet", amely eredeti funkciója szerint a család és a párkapcsolat védelmét szolgáló agresszióhoz vezethet. A kapcsolati zavarok megértéséhez azonban szem elõtt kell tartani, hogy lelki és szexuális intimitás mind az embernél, mind a monogám állatoknál azért irányul kizárólag a gondosan kiválasztott „másik"-ra, mert a kapcsolatteremtés közben erõs szorongást és ellenállást kell legyõzni. Elég csak arra gondolnunk, milyen szorongást keltenek az egyoldalú, olykor erõszakos közeledési kísérletek egy másik személy részérõl. Az intim lelki kapcsolattól és szexualitástól való félelem azt jelzi, hogy nem mûködik megfelelõen az a rendszer, amelynek az oxitocin is része, s amely képes a másikkal szembeni kiszolgáltatottság okozta szorongást teljes mértékben kioltani és a tartózkodást bizalomba átfordítani. A valóság, persze, jóval összetettebb, mint ahogy itt leírtuk, például - nem meglepõ módon - az úgynevezett stresszhormonok is fokozzák az anya, illetve a partner utáni vágyat.