Mert romokban van a város közlekedése, az utak járhatatlanok de ő a belvárosban csináltat sétáló utcákat a külföldieknek.
Szarok a külföldiekre, ő 2 millió budapestinek tartozik szolgálni.
Mert 3 hete hagyta, sőt támogatta, hogy néhány ezer bringás - akiknek a normáslis közlekedéshez való jogat egy cseppet sem vitatom - péntek (!) délután órákra megbénítsa a város forgalmát, gyakorlatilag tuszul ejtve a nagyjőrút-Duna közötti területet, mert nem lehetett onnan kihajtani!
Mert az állandó futóversenyekkel a hétvégekre is beütemezi a dugókat a városban.
Mert fontosabbszámára a néhányezer meleg mint a hagyományosabb értékrendet követő többség!
Azt imádom a libsikben, hogy állandóan a kissebbségi jogokra hivatkoznak ők a nagy demokraták. Írja már meg valaki, hogy ezeket melyik trv melyik §-a írja körül?
A demokrácia nem arról szól, hogy többség dönt a kissebbség pedig beáll a sorba?
Nem pedig utólag próbálom átmagyarázni a történetet, hogy igaz mi voltunk kevesebben, de akkor is az legyen amit mi akarunk mert nekünk jogaink vannak!