Szia! Nem.
A komprimált azt jelenti hogy minnél több hang szól egyszerre, nem lesz annyival hangosabb a hangzás. Mint egy régi magnóban a felvételautomatika, csak itt nem szándékosan. A lenyomottaxámától függően egyre halkabban szólalnak meg az egyes hangok. Pl a Nord Electroban ezt a szimulációt jól megoldották. A Hammondok is elég jók, kicsit érezni ezt a jelenséget, de nem zavaró, oda kell figyelni. A régi DDR-ekben viszont számomra kellemetlen volt az erőssége. Ahogy írtam, egy hang lenyomása ugyanazon hangerőt eredményezett mint négy. Az elektronika ezt tudta. Biztos számított hogy ott csak összesen 12 hang volt előállítva és abból kellett kigazdálkodni az összes regisztert, míg a Hammondban 91, vagyis egy egy hang kisebb számban van "igénybe véve".
Ebből a szempontból a hangkeltés mellékes szerintem. A mechanikus hangonkénti hangkeltés inkább a kevésbé fárasztó, zenében állandóan változó hangzást eredményezi. Egy-egy hang jobban berreg, hangosabb, halkabb, másképp sziszeg.
A hangkeltés sem tökéletes szinusz, sőt nagyon is nem tökéletes. Egyik-másik kicsit vibrálhat is.
A hangok összességének összeszólalkozását, a leakage-et viszont mintha villanyorgonában is hallottam volna.
Ebből a megközelítésből Sanyorzó X66-os orgonája lehet érdekes és tanulságos, igazi átmenet. Mechanikus hanggenerátora van, de csak 12 hangkerékkel gazdálkodik és azt osztja le mindenhova mint egy kereketlen. Mennyire lehet emiatt komprimált? Zs