Nem tudtam igazán, hova is rakjam ezt az írást..



A fehér identitás szerepe a történelemben



Bonett, Alastair: Who was white? The disappearance of non-European white identities and the Formation of European racial whiteness
Etnic and Racal Studies 21 vol. 1998 6.no.1029-1055.p.


Hogyan vált azonossá a fehér és az európai identitás a történelem során? Miként alakult ki a fehér bôrszín felsôbbrendűsége? Ezekre a kérdésekre próbál meg választ adni a szerzô, aki a hosszabb történelmi és szélesebb földrajzi szemlélet szükségességét hangsúlyozza. Ennek megfelelôen tekinti át elôször a korai, a nem európai „fehér identitás" kialakulását, Kínában és a Közel-Keleten. A szerzô állítása szerint a pre-modern Kínában, ha fehér faji identitás nem is létezett, a fehér, mint identitáshordozó viszont különleges szerepet töltött be. A fehér, mint kategória a társadalmi hovatartozás kifejezését segítette. Olyan jelentések tapadtak hozzá, mint a tisztaság, érzékenység és szépség. A fehér bôrszín dicsôítése végigvonul az ôsi kínai költészeten is. A kínaiak és idegenek megkülönböztetése, illetve hosszú idôn át a társadalmi elit kontra földműves dichotomia is kifejezhetô volt a fehér-fekete színpárosítással. A kínaiak korai érintkezései az európaiakkal nem befolyásolta számottevôen ezt a helyben kialakult fehér identitást. Az Európából érkezôket ugyanakkor, jellemzôen, negatívan ítélték meg; hamufehér arcúaknak, hidegeknek, fakóaknak tartották ôket, sôt, még a múlt században is fellelhetô volt az a vélekedés, amely szerint az európaiak egyenesen „vörösek".


Hasonló tendenciák figyelhetôk meg a Közel-Kelet középkori irodalmában is. A fehér kifejezés segítségével különböztették meg magukat az itt élôk a sötétebb bôrű idegenektôl. Annak ellenére, hogy a rasszizmus nem létezett a Közel-Kelet ókori és középkori társadalmaiban, a színeken alapuló identitás és a társadalmi diszkrimináció fontos szerepet töltött be. Az egyes színekhez kapcsolódó csoportidentitást meghatározó sztereotípiák szoros kapcsolatban voltak az ázsiai és afrikai iszlám hódításokkal. Hasonlóan Kínához a fehér bôrszín a társadalmi elitben való tagságra is utalt, olyannyira, hogy az európaiakkal való korai kapcsolatok nem is veszélyeztették a közel-keleti emberek fehér identitását. A fehérség mindkét esetben egy értékes fizikai tulajdonság volt, amely a domináns csoportok kollektív identitásának részévé vált. Mindezek ellenére azonban egyik társadalomban sem beszélhetünk a fehér szín fetisizálásáról, és arról, hogy olyan központi szerepet töltött volna be az azonosságtudat kialakulásában, mint késôbb Európában. A pre-modern társadalmakban a kizárólag pozitív tulajdonságok társítása a fehér színhez nem tekinthetô általánosnak. Sok helyen eltérô hagyományok és szokások közös meghatározójává vált. Kínában (és több más társadalomban) például a fehér a halál és a gyász színe.


A fehér színhez kapcsolódó nem európai és pre-modern jelentések mára elfeledetté váltak. Néhány kivételtôl eltekintve a fehér ember kifejezés kizárólag az európai emberre utal. Minek köszönhetô mindez? Vaughan könyve szerint egészen a 18. század közepéig az anglo-amerikaiak még nem tartották színben tôlük különbözônek az indiánokat, és csak a 19. században vált a vörös szín az általánossá. Az átalakulási folyamat évszázadokon keresztül tartott, és szorosan összefüggött azzal, hogy a telepesek önmeghatározásában egyre nagyobb szerep jutott a fehér színnek (amivel párhuzamosan a bennszülöttek barna és vörös színét hangsúlyozták). Az Európával és a kereszténységgel való azonosulás erkölcsi, kulturális és területi tartalommal töltötte meg a „fehérség" fogalmát. Kialakulásának fô okát a gyarmatosításban kell keresnünk, ahol elôször jelent meg a fehér, mint az európai ember alapvetô tulajdonsága. Ez kulcsszerepet játszott az olyan tömeges politikai nézetrendszerek kialakulásában, amely a gyarmatosító és gyarmatosított, illetve az uralkodó és alávetett emberek közti különbségtételen alapult. A nyugat világ rasszista megkülönböztetô törekvései azt a célt szolgálták, hogy az európaiak, mint a felsôbbrendű rassz tagjai jelenjenek meg. A 20. század nemzetközi politikájában a közel-keleti, észak-afrikai nemzetek magukat mint nem-fehérek definiálták, az arab nacionalizmus ezen az alapon utasította el a kulturális, politikai és rasszista azonosulást Európával.



A fehér felsôbbrendűségének európai koncepciója azonban magában hordozza saját lehetetlenségét is. Nem minden fehér ember méltó a cím viselésére. A társadalmi hierarchiát befolyásoló három dimenzió mentén olyan jelenségeket találunk, amelyek „megzavarják" a fehér rasszról kialakított általános képet. A legutóbbi idôk amerikai bevándorlással foglalkozó kutatásai kimutatták, hogy hogyan váltak a fehér rasszból kitaszítottá azok az ír és olasz bevándorlók, akik társadalmilag és gazdaságilag ki voltak zárva az anglo-amerikai elitbôl, és hogyan kerültek az írek gazdasági hatalmuk és képességeik javulása révén az amerikai rasszista munkaerôpiac „fehér" oldalára. Ezek a jelenségek nem csak Amerikára voltak jellemzôek. Napjaink példája lehet az orosz magatartás a kaukázusi népekkel szemben. A népek közti különbségtétel mellett az osztályviszonyokban is megfigyelhetô a fehér rasszizmus kirekesztô jellege. Erre a legjobb példa talán az a vélekedés, mely szerint az angol felsôbb osztályok inkább tekinthetôk fehérnek, mint a munkásosztály tagjai. A harmadik jelenség a nôk megkülönböztetett szerepe a rasszista eszményben. ôk a tisztaság, az ártatlanság képviselôi, de egyben a rassz létrehozói és védelmezôi is. Mindezeket figyelembe véve azt kapjuk, hogy nôknek sokkal nagyobb a felelôsségük. De amíg ôk képezik a „talapzatot", sok tekintetben alárendelt szerepet játszanak.



A „fehér ember" mint toposz ideologikussága és ellentmondásossága tehát a gyökerekben keresendô; az osztályok, nemzetiségek és nemek alapján strukturálódó társadalmakban az eszmény sohasem lesz egyenlô mértékben s egyaránt elérhetô valamennyi ember számára.