Varga Géza:
KULTÚRPOLITIKA ÉS ROVÁSÍRÁS (5)
Irodalmi „élmények”
Az olvasmányaim alapján korábban is kialakulhatott volna bennem egy sejtés arról, hogy e téren valami nincs rendben. Harmincöt évvel ezelőtt, amikor az írástörténet felkeltette az érdeklődésemet, még csak az tűnt fel, hogy milyen kevés szó esik erről az érdekes írásról.
Az elmaradt rendszerváltást követően aztán megjelent néhány érdekes adat, például a Kiszely István által közölt (1996/375), Hunfalvy Pál tollából származó idézet. Hunfalvy eszerint így fogalmazott: „bárdolatlanság és nemzeti érzéstől elvakítottság uralkodott a szittya-hun-székely betűk koholmányaival dicsekvő hozzá nem értők soraiban”.
Már az is meglepő, hogy Hunfalvy a nemzeti érzést a bárdolatlansággal és az elvakítottsággal keveri, mintha ezek összevethető, egyformán értéktelen dolgok lennének. Ez azonban csak Hunfalvy politikai alapállását jellemzi. Csakhogy baj van a szakmai ítéletével is, mert tévesen tartotta koholmánynak a székely rovásírást.
Azaz már a finnugrizmus alapvetésekor is a maihoz hasonló volt a helyzet. Azóta ugyan megnyugtatóan tisztázódott, hogy a székely rovásírás nem hamisítvány, hanem eredeti, ősi írás, a hangulat mégsem változott. Hunfalvy követőit ennek ellenére ma is a legkevésbé sem emelkedett stílus és a tartalmi megalapozatlanság jellemzi.
</P>
mondatjel(képszerű jelmontázs) eGY USTeN
szójelek eGY USTeN
ligatúrahasználat eGY iSTeN
hangzóugratás eGY iSTeN
teljes hangjelölés EGY ISTEN Egy Isten EGY ISTEN
A latin írásban csak betűkkel lehet írni (amelyek nem képszerűek); jelnevei, szójelei nincsenek; szótagjele csak egy van; a ligatúrahasználat kivételes, a hangzóugratást nem alkalmazza
A székely rovásírás mondat-, szó- és szótagjelekkel is kifejezheti a mondanivalót; rendszeresen alkalmaz ligatúrákat és hangzóugratást, de teljes hangjelöléssel is írhatunk; a jelek képszerűsége esetenként felismerhető; az íráshasználat korai évezredeiben elterjedt a képszerű jelmontázsok alkalmazása; a jelekhez ősvallási szimbolika kötődik; a jelnév néhány esetben megmaradt, más jeleknél rekonstruálható
5. ábra. A latin és a székely írás kifejezési lehetőségeinek illusztrációja az „Egy Isten” példamondat segítségével
Lényeges körülmény, hogy ezek szerint a rovásírással szemben táplált ellenérzés jóval a II. világháború előtt alakult ki; tehát a nácizmusnak, vagy más jobboldali politikai mozgalomnak semmilyen szerepe sem lehetett e balítélet kialakulásában. Legyen bármilyen a politikai helyzet, egyesek mindig találnak ürügyet a székely rovásírás alábecsülésére és mellőzésére.
Arra is következtethetünk a fenti idézetből, hogy mi lehetett az ellenérzés kialakulásának igazi oka? Hunfalvy ugyanis még nem székely írásról beszél, hanem a hagyománynak jobban megfelelve szittya-hun-székely betűket emleget. A XIX. században ugyanis még elevenen élt az a több évszázados tudós hagyomány, hogy ezt az írást hun-szkíta eleinktől örököltük. Amiből némi joggal gondolhatjuk, hogy nemzeti írásunk azért vívta ki Hunfalvy ellenszenvét, mert a hun-magyar azonosság bizonyítékait látta benne. Bár Hunfalvy minden tőle telhetőt megtett a hun hagyomány cáfolása érdekében, de ezt az áhított célt nem sikerült elérnie. Ma már tudjuk, hogy a hunok használták a székely írás elődjét.
A hunfalvysta szemlélet és gyakorlat máig kísért „tudományos” körökben, térnyerését azonban lehetetlenné, képviselőit pedig hiteltelenné teszi a székely rovásírás léte, mert az a műveletlen magyarságról alkotott finnugrista hipotézisbe nem fér bele.
Dienes István írja például egy rovásemlékkel foglalkozó munkájában: "Visszahallom, hisz sutyorogják, de szemembe is mondják a kollégáim incselkedve, sőt még egynémely barátom is csúfondároskodott velem, hogy ez biz már a komolyabb öregedés jele, hogy a rovásírással kezdtem el foglalkozni." Mi más ez, ha nem annak világos beismerése, hogy a székely rovásírás a „tudományos” körök egy része számára eleve szalonképtelen? Ez esetben szó sem eshet figyelmetlen szóhasználatról, vagy egyesek érzékenységéről. Dienes István nem hagy kétséget afelől, hogy maga a kutatási téma, a székely rovásírás léte és említése elfogadhatatlan némelyik „tudós” számára.
Róna-Tas András is okot ad az elképedésre. Szerinte a honfoglaló magyarok között "az írás használata nem terjedhetett el. Elterjedt lehetett viszont a rovásírás. ... a királyi udvar hagyományai ismertek voltak az első írásos lejegyzés előtt is ... a krónikás ... emlékezetét valamilyen eszköz is segítette ... ez lehetett rovás is."
Azaz Róna-Tas András akadémikus (nyelvész, írástörténész) nem tekinti írásnak a székely rovásírást.
Hasonló szemlélet érhető tetten Nemeskürthy István munkáiban is. Azt írja egy őstörténettel is foglalkozó kötetében: "elszegényedett rokonként keresgélünk drágaköveket az elhunyt elődök ládájában". E megjegyzéstől meglepetten visszahőköl a figyelmes olvasó. Elszegényedett rokonnak lenni arcpirító, mások ládájában drágakövek után kotorászni pedig még inkább az. Azt sugallja ez a megfogalmazás, mintha a múlt búvárlása, elődeink értékeinek leltározása a lopáshoz hasonló, illetlen dolog lenne. Mintha ez a láda nem is minket illetne.
Nemeskürthy tanár úr irodalmi értékű szemléletes képpel illusztrálta a jogi, gazdasági, etikai és tudományos értelemben egyaránt tarthatatlan álláspontját. Szép köntösbe csomagolt intése nem egyeztethető össze a jó gazda gondosságával sem. Egy gondos gazda nyilván úgy tartja, hogy az elhunyt elődök ládájában heverő kincseket fel kell kutatni, és a jelen generációk javára kell fordítani, hiszen az örökhagyók éppen az utókor érdekében hozták azokat létre. Ezért aztán az effajta „ládában való kotorászás” az örökösnek nem csak törvény adta joga, hanem kötelessége is.
Nem csodálkozhatunk azon, hogy Nemeskürthy Istvánnak sajátos véleménye van a rovásírásról is. Szerinte nemzeti írásunk „primitív rovásírás volt, mellyel bonyolult összefüggéseket nem lehetett kifejezni” (1997/13). Ez esetben is a hunfalvysta kettősséget érhetjük tetten: a szerző pejoratív jelzőhasználata egy szakmai tévedéshez (az írás nem ismeréséhez) társul. A rovásírás esetében a „primitív” jelző használata csak a szerző előítéletének leleplezésére jó. A rovásírás ugyanis (rendelkezvén a teljes betűkészleten túl mondat- szó- és szótagjelekkel is) sokkal nagyobb szabadságot ad az írástudónak, mint a normának tekinthető latin írás. A képszerű jelekre támaszkodó rovásírásos íráskép olyan grafikai és költői magasságokba emelkedhet, amiről Nemeskürty tanár úr talán nem is álmodott (4. ábra).
Csak találgatni lehet, mit ért Nemeskürty tanár úr bonyolult összefüggések alatt (e nem túl okos megjegyzésén talán nem is érdemes sokat töprengeni), az azonban bizonyos: az ő műveit minden gond nélkül le lehet írni rovásbetűkkel is.
