Kedves Fórumozók!

 

            Bevallom, röstellem magam egy kicsit (talán nem is csak kicsit), hisz’ elhanyagoltam azt a topikot, amelyet hozzám közelálló, szívemnek kedves olvasótársak nyitottak és gondoztak hónapokon át, mondván, hogy alkalmasnak tartanak a civil értékek, érdekek államelnöki képviseletére. Megtisztelőnek éreztem ezt a gesztust, s mindeddig igyekeztem is a magam módján, a tőlem telhető legnagyobb energiával megszolgálni bizalmatokat.

 

            Ám időközben változott a helyzet. Olyan hozzászólások jelentek meg a rovatban, amelyekre nem szívese reflektálok. Nem érzem magamhoz közelinek egyes hozzászólások hangnemét, de olykor a tartalmát sem. Mégis úgy döntöttem (némi hezitálás után), hogy jelentkezem, ugyanis nem szeretném, ha miattam (távolmaradásom miatt) tovább durvulna a vita. Magyarán: rajtam ne múljék.

 

            Három dologról kívánok néhány szót szólni.

 

            Mindenek előtt az elhatárolódásról.

Nagyon nem akarom, hogy félreértés legyen, ezért rögtön az elején egyértelműen leszögezem: nem fogok elhatárolódni senkitől! És főleg nem határolódom el azoktól az emberektől, akik szeretnek. Ezt részint személyes, részint társadalmi jellegű indokokkal magyarázom.

            Nem vagyok hajlandó elhatárolódni attól az olvasótársamtól, aki védelmébe vett az ellenem folytatott durva kampánnyal, éles kirohanásokkal szemben. Hogy picit sutára sikeredett valamely hozzászólása? Lehet. Ez mégsem elegendő ok arra, hogy hátat fordítsak egy olyan embernek, aki a pártomra állt, segítő kezet nyújtott. Ez nálam morális kérdés, s ami a személyes vonatkozása a dolognak. Ám, aminek már társadalmi vonzata is lehet: többször, nyilvánosan is vállaltam zsidó származásomat. Talán hiba volt, de megtörtént, már nem lehet rajta változtatni, vagyis a helyzetet tényként kezelem. Mint ahogy ténynek tekintem a fokozódó antiszemita hangulatot is. Tehát, ha engem támadnak (objektíve), akkor, tetszik, nem tetszik, mint zsidót is támadnak, és ha, mint zsidót (is) védelmébe vesz valaki, akkor attól az embertől nem határolódhatok el, mivel az nem csupán rossz érzést keltene bennem (szubjektíve), hanem hiba volna, megkockáztatom: politikai hiba volna (objektíve). Azt hiszem, nem vagyunk olyan sokan (ti. 60 évvel ezelőtt igencsak megritkítottak bennünket), hogy csak úgy, minden további nélkül, szíre-szóra elhatárolódgassunk egymástól.

            Tudjátok jól, legalábbis akik ismernek, tudják, hogy helytelenítem az anti-antiszemita hisztériát, most mégsem vagyok hajlandó, politikai megfontolásból sem vagyok hajlandó elhatárolódni azoktól az emberektől, akik konfliktust is vállalva, veszekedést is vállalva a pártomat fogták.

 

            Másodjára Ein Gespenstnek.

            Ő több ízben utalt rá, sőt kerek-perec kimondta, hogy szerinte én nem tudok írni. Most mégis a megszólalásomat sürgeti. Vajon miért? Vajon nem tudja, hogy a tanulás (például Ein Gespenst magvas, stilisztikailag magosan szárnyaló hozzászólásainak tanulmányozása, az ő irdatlan tudásának átsajátítása) időigényes tevékenység? Lehetne hozzám kissé türelmesebb, hiszen épp őt tisztelem azzal, hogy csak akkor válaszolok fölvetéseire, amikor már én is megtanultam írni, legalább olyan jól elsajátítottam a fogalmazás fortélyait, mint a nagy Ein Gespenst maga. Illetve legyünk szerényebbek, azt a nívót én soha el nem érhetem, olyan jól soha nem fogok stilizálni, olyan perfekt soha nem lesz a helyesírásom, mint kritikusomé, ám mégis, szeretnék kihívómnak legalább az árnyékához méltónak mutatkozni. Amihez viszont időre van szükségem.

 

            Harmadjára a cikkemről.

            Számomra teljesen nyilvánvaló: az a publicista, akiben nem jezsuita, jakobinus, sztálini, savonarolai, nagymacsó akaratok dühöngnek, hanem csak amolyan icike-picike női, liberális aufklérizmus mocorog, az a publicista nem a feltétlen elfogadás, elfogadtatás, hanem elsősorban a gondolkodtatás igényével írja, közli valamely cikkét. Azt szeretné, hogy gondolkozzanak, meditáljanak sorain az olvasók, vitatkozzanak rajta, horribile dictu haragudjanak rá, ütközzenek meg egymással a különféle álláspontok, nézetek, megítélések. Mármost szerintem nem kell föltétlenül részt vennie a szerzőnek saját cikke megvitatásában, sőt talán nem is volna túl ízléses dolog. Ezért döntöttem úgy, hogy ezúttal távol maradok az eszmecserétől. És ennek természetesen vállalom minden (elsősorban morális) ódiumát.

 

 

                                                                         *** 

 

 

Tehát nagyjából így néz ki egy decens, kulturált, ugyanakkor a támadót elegáns, de metsző gúnnyal illető replika. Mondjuk, egy államelnöki várományos, „szikrázó intellektus” tollából, s mondjuk, a lapítás, illetve a kicsike nyüszítés helyett fogalmazva.