Tegnap szerencsémre sikerült már látnom csapatunkat. Ha azt vesszük, hogy ez bőven a második sorunk volt, vagy inkább még az sem, nem is olyan rossz az eredmény. Mindenesetre a játék hagyott némi kívánnivalót támadásban és védekezésben is, főleg a második félidőben. De hát igazán ugye nem is ez a csapatunk.
Gráczer: tulajdonképpen nem volt rossz, csere irányítónak szvsz meg fogja tenni. Ha nem sérül meg, talán még nyerhettünk is volna.
Szőke: védkezése a szokásos, bár azért nem volt könnyű dolga ebben a felforgatott csapatban, a pontjai remélem nem csak azért születtek, mert az ifisták helyett vállalnia kellett.
Hendlein: látszik rajta, hogy sokat ért a dombóvári kiruccanása. Nem mondom, hogy nem hibázott, de nekem úgy tünt, hogy átlépte azt a bizonyos lélektani határt, ami a pályán megkülönbözteti a standard játékost az ifiből felhozottal. Remélem igazam van. (Hajrá Ronca! ;-) )
Sanders: szerintem igazoljuk le. :-) Kissé hasonlít a felépítése és a játéka is talán a mi Joe Wylienkra. Szerintem tipikus 4-es, és úgy gondolom, hogy Lazics és Green mellett sokkal többet tudott volna mutatni, de így sem volt azért rossz.
Trepi: Na most használhatom az egyik legtipikusabb sablon mondatot: a meglepetéstől majdnem kiesett az újság a kezemből reggel, mikor olvastam Trepi 20 pontját. Hát hogy is mondjam; nem volt jó.
Tömös: ő rajta nem látszik az, ami Roncán igen. Sajnos.
Déri: Ő nem Kiss Kornél volt? Szerencsére ezek szerint nem. Sajnos nem tudta megfelelően helyettesíteni Gráczert, sokszor a labdát se tudta felhozni, el is adta vagy 10-szer így. Pedig a zegiek irányítója se testesíti meg a rutinos vén rókát. Sajnos ez miatt vesztettünk, de persze ez nem csak az ő hibája. Mondjuk semmi baj nem történt, és valószínűleg lesz ez még sokkal jobb is!
Horváth: remélem nem kavartam túlságosan össze a Kiss-Déri-Horváth háromszöget. :-)
Sajnos Bobo még nem játszhatott, Tanács és Gordan ott sem volt. ElviSz', aggódom értük, sőt nyugtalanítanak! :-)
Az én tippem a bajnoki kezdőcsapatra: Lazics-Green-Hendlein-Sanders-A megváltónk.