"mert érdemben tenni valamit egy nem kívánt gyerekért, azt nem! "

 

Pl. megmenteni az életét. Ennél többet már igazán nem tehetnek; főleg, ha elfogadom hogy az élet még egy nem kívánt gyerek számára is a legnagyobb ajándék (kell, hogy legyen).

 

Csak egyszer is belegondoltál abba, hogy mit tud tenni az az egyedülálló anya, aki önálló lakás nélkül, őrlődve a gyereknevelés és az egyszemélyben történő családfenntartás feladata között, amikor nincsenek a munkajogban anyákat védő kötelező szabályok, alig van gyerekintézmény, lakáshoz jutni tőke nélkül lehetetlen, és a gyereknevelés költségei vetekszenek egy felnőtt életének költségeivel?

 

Igen, belegondoltunk. Meg abba is, hogy a fejlett, napfényes Nyugaton ezen a területen jóval nagyobb az előrelépés, az abortuszok száma pedig közel egyenlő a miénkkel. Plusz talán azt sem ártana szó nélkül hagyni, hogy a felsoroltak közül legalább kettő (lakáshoz jutás, gyermeknevelés költségei) terén, az akkori viszonyok szerint sokkal kedvezőbb volt a helyzet '89 előtt, mégis akkor tetőzött a magzatelhajtások száma. Más irányban kell kutakodni: adva van a tizen-, huszonéves, középosztálybeli csaj, aki a péntek esti buli után mámoros állapotában úgy gondolta, hogy kér egy pár lökést olthatatlan vágyainak enyhítésére. Nem vagyok messze a valóságtól, ha azt állítom, ők vannak a legtöbben - valami egészen fantasztikus lesz, amikor már nemhogy aktus előtt, hanem még utána se fog semmi felelősséget érezni a tettei után, elvégre egy sima tablettával lerendezhető a dolog. 

 

És ha most azt mondjátok, hogy adja örökbe, ha nem tudja nevelni,én azt mondom, hogy érzéketlen, empátia nélküli gonoszok vagytok, ha ezt jó megoldásnak tartjátok.  Mert könnyebb azzal a lelki teherrel élni, hogy nem tudtam vállalni, tehát elvetettem, mint azzal, hogy kihordtam, aztán kitettem a bizonytalan sorsnak, nem tudhatom, mi van vele, jól bánnak-e vele, VAN, de MÉGSINCS.

 

Ne haragudj, de ez már önmagában mellébeszélés a valós tényekhez képest. Tudtommal az örökbefogadásra várók elég szép számmal képviseltetik magukat az országban, a gyámügyi hivatalnak pedig alapvető kötelessége, hogy megvizsgálja a családi körülményeket, nem beszélve arról, hogy kényelmes helyzetben még a legjobb lehetőséget is kiválaszthatja a gyereknek. Ehhez képest az a kérdés, hogy éljen vagy haljon e- számomra legalábbis nem kérdés.

 

Eh, férfiak.... azt hiszitek, okosak vagytok, pedig csak igazságtalan erőszakosak.

 

Pedig nem...Mindenesetre hidd el nekem, én szeretlek és hódolva tisztelgek előtted, mint minden, a testében növekvő életre vigyázó nő előtt. Sőt, bár ehhez kell némi gyengécske szívfájdalom, még a példájukat nem követők előtt is. Egy férfinak gyakran egy élet is kevés ahhoz, hogy megértsen egy nőt- ahhoz azonban elég, hogy ne csak vele szemben ne legyen igazságtalanul erőszakos, hanem a benne kifejlődő fiatal élettel sem.