(Operából nem jött át a tördelés így megismételtem explorer alól)
Köszönöm a válaszod!
Eloszor is, noha valoban 'hatarozottan kozeledunk' a veg fele (bar nem tudhatjuk, mennyire vagyuk valojaban tole), jelenleg nem a 6. napon vagyunk. A teremtestortenetben leirt 7. nap, amikor Isten megpihent a munkatol, mar mult ido, akar szo szerint vesszuk a 6+1 napot, akar korszakokat/idoszakokat is ertunk alatta
:: Ha korszakokat értünk, akkor nem. Valóban multidőben írja Isten, mert neki nem úgy telik az idő, mint nekünk. Mindezt nehéz is felfogni nekünk embereknek, de, ha egy kicsit elvonatkoztatunk a mi tér-idő dimenziónktól, akkor más szemszögből is figyelembevehetjük a Bibliát, és mindjárt nem fog annyira régiesnek tűnni.
(most ne bonyolodjunk bele Isten idoerzetebe).
:: Nem Istennek van időérzete, hanem nekünk. Szerintem érdemes egy kicsit belebonyolódni Isten, illetve az emberek időérzékébe.
az első nap nem más, mint Jézus születése,
Nem igaz. Noha Janos apostol ugy kezdi az evangeliumot, hogy 'kezdetben vala az ige', ez nem azt jelenti, hogy egyszer csak megszuletett Jezus. Mert o maga Isten, aki nem szuletett (nem az inkarnaciora gondolok), hanem oroktol fogva van.
:: Jézus Isten fia, erről Isten maga tesz tanúbizonyságot: (Máté 17:5) "Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.
:: Az első nap az öröktől fogva egyébként, mint ahogy a 7. az örökkévalóság
az anyag, létrejötte már a 3. napon elkezdődött, mert akkor látszott meg a száraz.
a viz nem anyag?
:: Nem szerintem az it használt víz jelkép, a szellemi világ jelképe.
2. nap elsőre rejtéjes: mennyezetet alkot, ami elválassza a vieket a vizektől (a víz a Bibliában lekeket, a tenger embereket jelöl, nagy néptömgeket), így ebből én azt látom, hogy ekkor különítette el Isten a mennyei teremtmények lelkét az emberekétől (illetve állatokétól).
Tevedsz. A foldi es mennyei vizek elvalasztasa semmi mast nem jelent, hanem azt (az egesz teremtestortenet egeszet tekintve), hogy Isten letrehozott egy helyet az ember szamara, es fokozatosan, tervszeruen haladva teremti meg az emberi elet felteteleit.
Azt is jo tudnod, hogy a teremtestortenet egy meglehetosen elavult vilagkepet hasznal.
:: Szerintem a teremtéstörténet nem elavult, csak még nem értjük teljesen, mint ahogy a jelenések könyvét sem. Szerintem nem a korai emberek elképzelése a világ teremtését illetően. Szerintem az egész teremtéstörténet mintegy vázlatként áll a Biblia elején és Isten ezen keresztül jeleníti meg a multat és a jövőt.
Nem csoda, hiszen ott es akkor az emberek ilyen vilagkepet ismertek.
Ezert nem igazan van ertelme azon filozni, hogy a bibliai teremtestortenet alapjan vajon hanyadik napon keletkezett a fizikai anyag. Ez mar nem a hit terulete, hanem a tudomanye (aminek meg is van ra a valasza).
:: Szerintem igenis fontos látni, hogy a teremtés történet nem csak az anyagi világnak, hanem a szellemi világnak is a teremtéstörténete egyben. Így is kezdi az Írás: "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet" vagy egy kicsit pontosabb fordításban: "In the beginning God created the heavens and the earth", azaz az ég itt mennyet jelent, tehát a teremtéstörénet nem csak a fizikai, hanem a szellemi világ leírása is. Így azon érdmes vitatkozni, hogy hanyadik napon is keletkezett az anyagi világ (3. vagy 4.). Ez nem csak a tudomány területe (ami szintén elméletekre alapoz, de magyarázatot nem ad)
teremtés napjai szerintem nem földi napok (logikailag sem lehet, hiszen a nap csak a 4. napon keletkezett), de mekkora időegységről van akkor szó? Pál azt írja, hogy Istennél 1 nap olyan mint 1000 esztendő és 1000
Ez valoban nehezen hiheto a jelenlegi tudomanyos vilagkep mellett. Egyebkent az 1 nap vs. 1000 ev dolgot nem Pal, hanem Peter irta...
:: Köszönöm a javítást
Azaz Isten nincs az Idő dimenziójába rekesztve,
Korrekt.
és mi emberek se akiket az Ő hasonlatosságára formált, se leszünk az idő fogságába rekesztve, csak még nem születtünk meg!
:: ez kiegészítést igényel: nem születtünk meg tökéletes testben.
Ez egy erdekes paradoxon: te meg nem szulettel meg, tehat nem is letezel, de mar (mult ido) ide irtal, ebbe a topikba. Nem mondom, Istennel tenyleg minden lehetseges, de az ember nem Isten....
:: Az ember valóban nem Isten, születés alatt itt a feltámadást értem, amikoris halhatatlan testben fogunk ujjászületni.
a végig azaz a 7. napig, ami nem más, mint az örökkévalóság.
Nem. Az orokkevalosagban - imho - nem lesznek 'napok'.
:: Nincs is a 7. napban szerinted hol vannak napok? Szerintem ez az egyetlen és végső idő, mint ahogy Jézus is többhelyen hivatkozik az utolsó napra.
A bibliai teremtestortenet a te ertelmezeseddel szemben azt kozli velunk, hogy a vilag nem magatol allt elo, hanem Isten teremtette azt.
:: Ilyet hol mondtam?
:: Az én értelmezésemben is Isten teremtette a világot és a menyországot is. Ebben a munkájában Jézus segítette Őt, aki az első teremtménye, és aki által minden lett, ami lett és nálanélkül semmi sem lett, ami lett.
Ezért mondhatta Isten a 6. nap végén, hogy minden, amit alkotott tökéletes, mert mire befejeződik a teremtés, amire Jézus második eljövetele teszi fel a pontot, valóban halhatatlanok és tökéletesek leszünk.
A 'minden jo' azt jelenti, hogy minden, amit Isten teremtett, az megfelel annak a funkcionak, amit Isten neki szant. Az eg, a Nap, a Hold, a csillagok, az ember, stb. mind jol sikerultek, minden "mukodik".
:: |gy is gondolhatjuk, de meglátásom szerint Isten sarkalatosabban szokott ennél fogalmazni.
A te be nem fejezett teremteselmeleted ellen szol az is, hogy Pal szerint, aki Krisztusban ujjaszuletett, az uj teremtes. Hogyan is lehetne valaki uj teremtes, ha meg a regi be sem fejezodott?!
:: Pál Krisztusban való ujjászületése lelki ujjászületés, hiszen késöbb ő is vértanuként hal meg, de az utolsó napon ő is feltámad, az összes emberrel egyetemben.
Szóval szerintem a mai embernek könnyebb dolga van jól értelmezni az Írást[/o]
Ha a te magyarazatodra gondolok, akkor erosen ketlem....
:: Köszi ;)