Szia Denis!

Hát igen :-) Nehéz feladat egy gitármarshall mellett, amelynek ugyebár 4 bilije néz előre, két körbetekert hangú hanxóróval versenyezni. A hagyományos csöves lezlik nem is a tolakodó hangerejükről híresek. Ámbár nekem negyedhangerőn is durvén berezegteti az üvegeket a fölsőbb szinteken a házban. Az a rekedtes magas, az a vastag, meleg mély... csak nehéz soxorozni. Állat az az Atlas driver. A mély viszont furcsa.

 

Viszont nem vagyok biztos hogy koncertre kell e annyira a soxorozás. Ez nekem is nagy dilemma. Egy nagy Hammond és Leslie igazából csak nagy koncerten, sztárprodukciókban szerepel, márcsak a költségek miatt is. Ott viszont a közönség gyakorlatilag a kimikrofonozott hangot hallja. Ha a lezlit közel tettem magamhoz (Allsound) akkor a durván kihajtott Marshall mellett is jól hallottam. Ha távolabb kellett tennem, a kontrolba visszakértem a hangját kiegészítésként.

A mostani Motion Sound-dal is ebben reménykedem, de még nincs túl sok tapasztalatom. Mivel az komplett billentyűalap, a sztereó full összekevert canonjelet kiküldöm a keverősnek és szintén visszakérek, ha kevés a színpadon magában.

Ha viszont klubban, alapról megyünk, akkor csak elmegy egy lacika is hangerőben.

 

AZ EMÓ 71-es koncertfilmje nagyon érdekes lezliügyben. Egy falat rakott belőlük, amiben minden van. Alcsonyabb, magasabb csöves, tranyós fekete, minden szinte szinte minden. Mondjuk és nem az Emós soundtra esküszöm :-) A keze alatt jobban tetszik amikor az L102-est nyomja.

 

Ebben az előírt szűrőkben a TG tetején lévő kondikra gondolsz? A papírkondikat azzal a kis bordókkal 1965-ben váltották fel tudomásom szerint.

Évjáratban vitatkoznék. 1958-ig még korábbi vibrátó shift line-nal szerelték, a nagyobb fajtával, és azokkal nem sikít annyira, más kissé a kapcsolása. Szóval én 1958-65-re tenném az aranykort.

Üdv, Zs.