away alone Creative Commons License 2005.09.11 0 0 10209

Ne turkáljátok már annyian az orrotokat!

 

Mint már azt írtam a flac (is többek között) tökéletes master formátum (lossless=veszteségmentes), vagyis, olyan, mintha magát az eredeti eszközzel velvett anyagot kaptuk volna meg, amit mindenkinek saját felelőssége/tudása alapján kell megpróbálnia feldolgozni.

Személy szerint örülök neki, hogy ebben van, mert így van miből 'feljavítani' a saját fülem igénye szerint (nem mintha ezt ugyebár nem csinálnák meg az összes front recorded master felvételekkel /pl. a gitár effect nélkül rögzítve/), márpedig ez pont ennek felel meg!

Tehát a minőségével egyáltalán nincs baj, mivel ez így szól eredetiben, most mindenki lehet a saját hangmérnöke (ez jó néhány együttest menthetne meg néha akár a bukástól is, gondolok itt most a néhány valódi hangmérnökök álltal bekevert/feljavított és kiadott/eladott silány stúdió munkákra :)))

Én pl. mint minden digitalizált/master munkámnál megtartom azokat, mert minden esetben ez a legjobb, és ha később nem tetszik a 'feljavított' (pl. új stúdió progit találok, ami kecsegtet valami jobbra), akkor mindíg van master aminek újra nekieshetek, hátha még jobb lesz...és általában sikerül is :)))

 

A borítók témája:

Úgy vettem, ki, hogy azzal van probléma, hogy nincs feltüntetve egyéb infó a forrásról...

Ez való igaz, mint ahogy az is, hogy sokszor viszont egyáltalán nincs, vagy ha van is az nem teljesen valós, pláne mire a P2P hálózatokraa kerül.

Úgy gondolom, hogy ennek az egésznek annyi a tanulsága, hogy innentől kezdve, ha van nfó a felvételről, akkor azt rá kell írni, mivel nincs felvétel, felvételt készítő/kiadó nélkül sem.

Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy itt szabad szellemi termékről van szó, és a felajánlás önzetlenül, és ellenszolgáltatás nélkül a közösség részére szolgál pl. snakepit borítói. Emiatt pedig kötelezni sem lehet/szabad, viszont kérni már igen, de akkoris az alkotó dönt.

Ezt csak azért említettem, mert pl. -fki- nem nyilatkozott az nfó(txt) fájlban arról ,hogy miként lehet terjeszteni az Ő felvételét (GNU szerű rövid pirate licensz :-). Márpedig enélkül semmire nem jogosult :))) bocs, de így van a linuxosok, a crackerek, és hackerek, kalózok közt...

 

A jótét jeleként következzenek azok a 20050826-Szeged.txt fájlban olvasható nfók, melyek a Cure szegedi -fki- álltal rögzített/publikált felvételről szól, és melyeket a borítón is kellene és illene szerepelnie, ha már legalább tudjuk azokat:

 

Source: AUD
Quality: good
Generation: master
Lineage: Core Binaural Mics (with bass roll off) + MZ-R70 --> WAV --> FLAC (level 8)
Taped by: fki
Seed by: fki @ PPTT-forever drowning in torrent

 

http://www.foreverdrowning.com/torrent

 

Itt jön a teljes setlist az encore-okkal....

 

Total: 159:19


Line up:
  Robert Smith,
  Simon Gallup,
  Jason Cooper,
  Porl Thompson

 

Természetesen ezt nem feltétlen snakepit kötelessége, bár a teljesség kedvéért, már csak azért is bedobnám ide 'feljavítva'. Majd elnevezzük este után, reggel átgondolva, egy-két naponta szinte minden 2005-ös európai The Cure fesztiválon ottvoltam, és MINDEMELLETT, MÉG VOLT ERŐm mindhez készítenem borítót is, de a saját hazámban tartott koncertről készült felvétel borítójáról, még átgondova lemaradt egy-két fontos infó, ezért újra nekiugorva kiadom a v2.00-ást is.... :))))))))))

Mondjuk az a Line Up-rész tényleg nem ártana, mert egyből kibukik, hogy 4-en billentyűs nélkül játszanak, egy régi ismerőssel. (jó mondjuk aki ott volt az tudja, de aki nem az meg hülyén fog meghallni :)))))))))))