DuDoR Creative Commons License 2005.09.11 0 0 648
Az Agave újabb szerzőt szándékozik megismertetni a magyar olvasókkal:


Jeff Noon

1957-ben született egy észak-angliai kisvárosban. A Manchester University hallgatójaként festészetet és drámát tanult, később egy könyvesboltban dolgozott. Színdarabjait sikerrel játszották, festményeiből kiállítás nyílt, zenészként pedig tagja volt a Manicured Noise nevű együttesnek.

Első regénye, a Vurt egyaránt elnyerte a kritikusok és a közönség elismerését is, 1994-ben még a neves Arthur C. Clarke díjat is odaítélték neki. Ezt a könyvet azóta öt regény és egy novelláskötet követte.



Toll a szájba. Indul az utazás.

Az 1994-ben Arthur C. Clarke-díjjal kitüntetett regény egy sötét, jövőbeli Angliában játszódik. A lepusztult lakótelepeket, mocskos utcákat és technozenétől dübörgő klubokat furcsa emberek és még furcsább lények népesítik be.

Csak egyetlen kiút létezik ebből a világból: a színes tollak, melyek egy másik valóságba, egyenesen a Vurtba taszítják azt, aki a szájába veszi őket.

Firka egy utazás során azt veszítette el a Vurtban, ami a legfontosabb volt számára. Ahhoz, hogy visszaszerezze, szedett-vedett csapatával fel kell hajtania a legritkább és legveszélyesebb tollat, a Fura Sárgát. Még akkor is, ha pontosan tudja: a sárga a halál színe.

"Csillogó szellemesség és sötét humor. Noon számára a holnap nem más, mint egy jól irányzott kalapácsütés az arcba."
Mail On Sunday