József Attila

A FÁN A LEVELEK...

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s konnyadt, puha.


Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
volna a fa.


Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
egy némaság.


Szállhatnék - nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
a némaság.