Én egy évvel korábbra tenném. 1980, de hajógyári sziget, fekete bárányok: Bizottság, Ricse, Hobó, Mobil. Abból a dokumentumfilmből lehet a kép. Még a Bencsik-Cserhátis, de már Tunyós.

 

Trambibácsi! A szemem párásítja :-)

 

A Heartsman cédé számomra a többi amerikai blues-rock zenéhez hasonló. Ilyesmik vannak Walter Traut, David Gogo, Hubert Sumlin, Indigenous, Joe Bonamassa, John Mayall, Ronnie Earl-tól pl. Jó, de alapvetően gitáros zene, mégha a Hammond a szokásosnál intenzívebben is van jelen, de akkor is kísérőszerepben. Szinte mindenütt a kicsit eltérő 888000080 regisztrációt alkalmazza, nem bíbelődik a hangszínekkel. A hangszer önállósága kimerül néhány blúzkörre nyomott szólóval, szaggatottabb kísérettel. Ha ilyesmi, akkor a mai lemezek közül Tony Zamagni, Bruce Katz, Ron Levy. Még a DeFrancescónak is sok hasonló lemeze van, pl. Denny Gattonnal. Azt sokkal inkább javallom.

 

Ennek ellenére ezek a mai amerikai boogie-blues-jazz alapú, általában sétálóbasszusos zenékre nem tudom felkapni a fejemet. Jó, ügyes, de tucat mestermunkák jó mesterektől. Úgy folyik szép nyugodtan a zene egyik rifftől a másikig, egyixámtól a másikig. Amire felkaptam egy mai előadótól hogy hohó, álljunk csak meg, mi ez! az Sam Paglia, Larry Goldings, Capiozzo & Mecco. Ja, és a veterán Lonnie Smith is beérett, a mostani lemezei kiemelkedőek.

Részeről ez nagy dícséret, mert a mai lemezek hangzása számomra egyszerűen pocsék. A stúdiók "tökéletessége" miatt minden mai lemez minden száma egyformán hangos, egyformán ciceg, brummog, agyonkompresszorozott, masteringolt. Mintha csak az lenne a cél mindenütt, mindenkor hogy a plázákban kellemes, selymes aláfestőzenének megfeleljen és mégcsak véletlenül se zavarja meg a boldog vásárlók nyugalmát. Olyan, mintha Videoton hifitornyot hallgatnék.

 

A 80-as évek hangzása volt a legjellegtelenebb. A zene is.

A hetvenes éveké szép tiszta, dinamikus, de kissé éllettelen.

A hatvanas évek a mennyország. Brutális hangkép, dinamika, zenei invenciók.

Az ötvenes évekből is fantasztikus felvételek vannak. A kevésszámú koncertet kiemelném, dehát akkor gyakorlatilag minden stúdiófelvétel is egy egyszerű élő sztereófelvétel volt. Ok, ebben az időszakban a zenei előadók frissessége nyomott méginkább a latban.

 

Lassan elmegyek újságírónak ennyi körmöléstől. Csak tudnék aludni ettől a rohadt allergiától :-( No jóccakát.........

 

B3/122 (Rv, 142) minden színben a sötétdiótól a világos cseresznyéig: