A jobboldali politikusok ellentmondásba keverednek, ha konzervatívnak nevezik magukat. Ezért inkább a homályos „polgári” jelzőt részesítik előnyben. De ezzel is sok baj van.

„Hány kereszténydemokrata politikus mondaná magát konzervatívnak? – kérdezi Bettina Gaus, a Tageszeitung parlamenti tudósítója. – Nagyon kevés. Főleg azután, hogy „Friedrich Mertz, a Kereszténydemokrata Unió frakcióvezetője egy parlamenti vita során kikérte magának, hogy őt vagy párttársait a konzervatív jelzővel illessék”.

Miért ódzkodnak ettől a jelzőtől? A konzervatívok hajdan óvatosak voltak a változásokkal kapcsolatban, ma viszont gyakran éppen ők sürgetnek gyors és mélyreható reformokat. Ebből fakad, hogy nem tudják következetesen képviselni a konzervatív értékeket.

A nemzeti büszkeség eszméje nehezen fér meg az európai integrációval és a kultúrák keveredésével. A hagyományos családeszményt és a helyi közösségek kultuszát nehéz összeegyeztetni azzal a programmal, amely a gazdasági hatékonyság növelését követeli, és ennek érdekében sűrű lakóhely-változtatásra akarja bírni a munkavállalókat. Az állami támogatás csökkentése a gyerekvállalási kedvet is csökkenti.

Hogy palástolják az ellentmondásokat, a jobboldali politikusok legszívesebben „polgári”-nak aposztrofálják magukat. De Gaus szerint ez sem sokkal szerencsésebb választás. Nem tudni ugyanis, hogy pontosan mit jelent polgárinak lenni. Egy tanár vagy fogorvos akkor is polgár marad, ha nem a jobboldali pártokra szavaz.