Ja, és tényleg bunkók vagyunk,egymást gyilkoltuk egész végig,ahelyett hogy élveztük volna a pillanatot.. Mondta is R., hogy nem érezte egyáltalán a tömeget...Szégyellhetjük magunkat.Kész hányinger. Mindenhol elől voltam kivéve ezt a rohadt szegedit.De élve akartam maradni.Az első sorból kivetettem magam még az elején.... Teljesen egyetértek, abszolút balkán....
Ahogy én láttam a dolgokat:
A barátaimmal péntek du. 7 körül mentünk be.
Sajnos az Animát is végig kellett szenvednünk a tömegben, mert jó helyre
akartam kerülni, az Anima végén kis furakodás után a 2. (!!!) sorba
kerültem, 2 embernyire introspective-től és az ő barátaitól balra,
a barátom mögöttem, igaz, hogy csak a színpad jobb oldalán nem középen, de ez 23
óra körül inkább előny volt mint hátrány, ugyanis könnyebb volt kijönnöm,
egy órát hősiesen végigszenvedtem ott elöl, ez alatt azt értem, hogy amint
elkezdődött a koncert még az Open alatt nem annyira, de a Fascination Street alatt már olyan szintű nyomás kezdődött meg minden irányból,
hogy egyszerűen tényleg a gyomromat és a tüdőmet nyomták össze levegőt alig
kaptam, párás és meleg volt, és 50 perc után végképp elfogyott az oxigén a
szabadtér ellenére, melegem volt, és klausztrofóbiám, és hátrébb kellett mennem mert már szédültem, és nem tudtam a produkcióra koncentrálni :-( egyébként a keverőpultig mentem, és
onnan - ez sok év tapasztalata - mindig jobb a hangzás, elöl vhogy annyira
külön szól minden hangszer, és hátrébb tökéletes, magyarán: vagy látni vagy
hallani akarod őket, választhatsz :-)
Ja amúgy nem vagyok kezdő koncertjáró, vagy 50 koncerten biztos megfordultam már, és engem a sár, az eső,..stb nem zavarnak, csak az zavar, amikor már mozdulni sem tudok, azt miért nem értik meg az emberek hogy 1. sor csak egy van, és ott 30 ember fér el?? nem lehet mindenki az első sorban....amúgy az első sorban előttem egy anyuka volt 2 db 8-10 év körüli lurkóval, akiket már az első szám alatt ki kellett menekíteni a securityknek a kordonon átemelve őket....
A playlisttel csak 40-50%-ig voltam megelégedve, ha én állítom
össze,akkor a Lettert to Elise helyett az Upstairs Room-ot teszem bele, az
összes (3) 'új' számot (alt.end, TEOTW, Us or Them) kihagyom, úgy ahogy van,
a Shake Dog Shake helyett a Seventeen Seconds-ot, a Shiver and Shake helyett
pedig a Kyoto Songot kértem volna és a Never Enough-ot pedig egyenesen
száműztem volna a repertoárból, mert utálom :-(
amiknek nagyon örültem: The Edge of......, One Hundred Years, A night like this, Lullaby, ráadások közül majdnem mind, kivéve az M.
Egyébként nagyon tetszett a koncert, kihagyhatatlan volt, nekem a Szigetnél most jobban tetszett, bár a szinti azért hiányzott rendesen....
És ha áprilisban jön az új lemez, akkor ahogy Robert mondta búcsúzóul, jövőre is találkozunk velük, remélem addigra begyűjtenek egy billentyűst :-)
Én utána reggelig a New wave sátorban voltam, a Black Factory (ál-depesmódos) buliján, és tiszta pecsa feelingem volt :-)