a WMS el kapcsolatosan igazad is van, meg nem is :)
Az tény, hogy a koncerten én is örültem a hiányának! Viszont ne feljtsük el, hogy jelentősége azért van neki, mivel én szerencsére ezt az akkor utolsó albumukat hallgattam meg elsőnek, mint album. viszont előtte egy pár héttel a barátomnál egy olyan kazit, melyen olyasmik voltak mint pl. az álltalad említett és hiányolt két szám, és a többi ilyen vidám ;) szám. Szóval egyből felütötte a fejem, hogy akkor hogy is van ez, milyen utat tett meg a Cure A-ból B-be? Mindíg úgy vagyok vele, hogy ilyen szélsőséges esetekben azonnal megszeretném hallgatni a régi 3-4 albumát az együttesnek, és tulajdonképpen ez volt az ami megmozgatott. Azonnal beleszerettem a Cure-ba, és mai napig is a kedvenc albumaim a régi 4 album! Mindez viszont nem így történt volna a WMS nélkül.
Azért nem csak ilyen magamista okok miatt védeném meg a WMS-t :) rettentően precíz, nagyon megszerkesztett, és néha mégis szétszórt szabad, vad, ide-oda rángató album, és még egy fontos dolog, hogy itt a zenekar minden tagja szerző is egyben, nemcsak Robert. Természetesen ebből kifolyólag sokan mondják, hogy emiatt ez nem is Cure, viszont ne felejtsük el, hogy itt mindenki érvényesülni tudott, és összességében véve itt mutatkozik meg, hogy bármilyen stílusban és esetben iszonyatosan profi a zenekar.
Kicsit talán sokat dolgoztak vele, talán túl sokat is, és emiatt megszűnt a spontán érzete, és ehhez képest valóban nem lett valami nagy durranás, azonban ilyen album is kell. Összességében véve jó album volt akkortájt számomra, viszont tény, hogy ma már ritkán hallgatom, mivel nekem is jobban teszenek a régebbiek.
"(mondjuk az end of the world és az us or them helyett meg elhallgattam volna a berlini setlist figurehead-jét és strange day-ét.)"
ahogy mondod úgy igaz!
plusszban jó lett volna még a B-Side-ok közül néhány, és szerintem a játszottból sem ezt kellett volna betenni, van ettől sokkal jobb is.
A Disintegration-ről lehetett volna még egy jó (bár nehéz lett volna szinti nélkül).
Az új albumról meg lehetett volna a Going Nowhere :)