mert meguntam már mindig háttal állni
kalapban kabátban úgy suttogni szét
(kötél a nyakban és megbillen a sámli)
nincs-próféciák langyhűs érzetét

mert elég volt mert nem lehet már várni
mert kikerülnek mint ó bádogkukát
süket vagyok mint Mozart és Vivaldi
de Isten rámüríti orrlukát

és minél jobban küszködök a szennyben
(mert úgy szorít az itt, mint hív a távol)
csak egyre nehezebb mindent szeretnem
elfáradtam Júdás szájszagától

s az álmok néha bősz hitté fajulnak
de nem juthat csak összetákolt béke
híg vágyaim mint hangom úgy csitulnak
"az áhítatnak mindörökre vége"

így változom lassan Gólemeddé
s te láncra versz mint őrjöngő bolondot
és ajkam neved hiába rebegné
csendet izzanak az éji lombok

/egy főiskolai lapban olvastam és onnan írtam ki, szerzőjéről semmit nem tudok :(/