LVII. évfolyam 200. (16076.) sz.,

Ha ügy. Vagy úgy ügy, ahogyan bô fantáziával napról napra, lapról lapra elrágódnak rajta. Új, érdemi, egyáltalán komolyan vehetô információ szinte semmi, csak a pipettával csepegtetett újabb és újabb sejtetések, mint hol erre, hol arra mutató aprócska, de bûzlô potyadékok. Hosszan el lehet szórakoztatni vele a közvéleményt, ki-ki rábámulhat, mint borjú az új kapura, vagy ejnye-bejnyézhet, hogy lám, mik meg nem történnek manapság kicsinyke magyar-magyar világunkban.

Annyi bizonyos: akik nem tudják, hogy miben és mennyiben kémügy a Szatmári házaspár "sztorija", csak kombinálnak, akik viszont biztosan tudják, beszédes hallgatásba burkolóznak. A magyar titokügyesek a titokkal ügyeskednek, a román titkosszolgálatok az ügy komolytalanságára utaló vállvonogatást folytatnak. Így aztán szabad a gazda, intimpisták görgetik erre-arra nehezen összeálló gondolatfoszlányaikat. A kitartásból persze egyszer csak összeállhat az egyelôre képlékeny massza, s kiderül, ügy-e az ügy. Hanem addig a kombinátorok szabad képzettársításai ízlés, netán pártpreferenciák szerint lassan beférkôznek a köztudatba. S ebben a sejtetésekben gazdag történetben ez a legveszélyesebb. Terjeszti, erôsíti ugyanis a nehezen, vagy sehogyan sem kivédhetô bizalmatlanságot a külhonból Magyarországon érvényesülni akarók iránt. A bizalmat nehéz megszerezni, de könnyû elveszíteni. A közkedveltség, a testvérmítosz okkal vagy ok nélkül amúgy is foszladozóban. Az elmúlt 15 esztendôben az újra "egymásra találás" közvetlen tapasztalatának politikai, gazdasági, köznapi hordaléka miatt sem felhôtlen a kapcsolat. Mostanság inkább a mostohatestvéri, barátságtalanságokkal teli viszony kezd eluralkodni. S így nem is kell nagyon erôltetni, hogy a létezô vagy nem létezô kém-ügy széles árnyékot vessen a tegnap kitelepedettekre, a ma kitelepülôkre s a holnapiakra. Mit lehet azt tudni! - gondolhatja az óvatos munkaadó, midôn külhoni kopogtat be hozzá. A közkeletû "románból" pedig egy árnyalatnyival "románabb" lesz, különösen, ha nem olcsó munkaerejével, hanem szellemi képességeivel próbálja meg hasznossá tenni magát. "Mit lehet azt tudni!" - s hiába mondja az önhibáján kívül gyanú alá esô, hogy ô jószerivel még azzal sincs tisztában, hogy hol mi titok és mi nem az. A bizalmatlansággal szemben hatástalan. A gyanú lassan ható, de biztos méreg.

A Magyar Nemzet újságírói ködösítenek és mossák a kezüket. Ôk "csak" az égbôl pottyant információkat eregetik szabadjára. Teszik, de nem tudják?

Feltehetôen (itt is, ott is) fôbenjárónak hitt állami érdekek miatt marad el az ügy tisztázása, egyértelmûvé tétele. Úgy tûnik, hogy a "magas érdekek" a bizalom megromlásának következményeinél jobban nyomnak a latban. Megéri? S ha igen, kinek?

Makkai János