Az előbbit elég zagyván másoltam be, ez élvezhetőbbre sikerült, ezt olvassátok!
Egy ki választás és kampány :-)
A Nagy Politikus (N.P.) elhalálozott. Az új helyzetben N.P. úgy érezte,
nincs mitől félnie. Amikor végre Szent Péter elé került, határozottan
kopogott és szinte megállás nélkül akart bevonulni a Mennyek Országába.
- Tetteid és szavaid nem mindig fedték egymást, ezért nem is tudunk
egyértelműen dönteni rólad - mondta a nagy kapus. Ezért újszerű megoldást
választottunk. Egy-egy napig leszel a pokolban és a mennyben, sutána te
magad döntesz, hová akarsz menni. Döntésed végleges, sőt az örökkévalóságra szól.
- Minek ez? A mennyet választom.
- Teheted, de csak a két próba nap után.
N.P. ezért elment a pokolba, s igen meglepődött. Ott voltak barátai és barátnői. Joviális öregúr fogadta, vicceket mesélt és camparit ivott. Meg is kínálta, enni, inni bőven volt, s a felszolgáló leányok mellett más hölgyek is voltak, akik szemmel láthatóan készek voltak minden gondot elüzni N.P. homlokáról. A golfpályán is vidám volt az élet, a zene pedig vérpezsdítően hatott a klubban. Hamar vége lett a napnak, s N.P. aligakarta hinni, hogy nem a mennyben volt, hanem a pokolban. Másnap a mennyben járt. Tetszett a nyugalom, a felhőkön repkedő angyalkák kacagása, az áhítatot sugalló zene. Jó volt - de mégis más, a korábbi életétől teljesen eltérő dolog. A harmadik napon Szent Péter megkérdezte: - Nos, hogyan döntöttél?
- Szégyellem egy kicsit, és ne is engedd le a hírt a Földre, de tapasztalataim szerint mégis inkább a poklot választom.
- Legyen, ahogy akarod.
N.P. tehát bevonult a pokolba. A klub helyén hatalmas szeméttelep, s barátai némi ételmaradék után kutattak, ha ugyan nem a golfpályán elhelyezett üstökben főttek. Az üstök alatt a tüzet maga a főördög rakta, s N.P.azonnal egy fortyogó üstbe került.
- Hogyan? Hiszen tegnap minden más volt!
- Az volt a kampány. Most már szavaztál - felelt az ördög.
Egy férfi Ádámnak akar öltözni a farsangon. bemegy a jelmezkölcsönzőbe. Mondja az eladónak:
- Kérnék szépen egy fügefalevelet! Odaadja neki az eladó, a férfi bemegy a próbafülkébe, felpróbálja, és kikiált, hogy: - Ez kicsi!
Az eladó bead egy nagyobbat, a férfi felpróbálja, és kikiált, hogy ez is kicsi. Az eladó mérgesen bead mégegyett. A férfi megint kikiált, hogy ezmég mindig kicsi.
Az eladó dühösen bekiált a férfinek, hogy akkor ne legyen Ádám a farsangon, hanem tegye a fülébe a farkát, és legyen benzinkút.
> Két régi iskolatárs találkozik egy sörözőben.
> Elbeszélgetnek a régi időkről, szóba kerül a munka, a család, a gyerekek,
> miegymás.
> - Mondd, milyen a feleséged?
> - Remekül főz, nagyszerűen neveli a gyerekeket, 3 nyelven beszél, egész
jól zongorázik.
> - Aha, az enyém is ronda.