Kedves ikaljan!

 

Azt hiszem rostának igaza van, legalább is a szovjet-amerikai hasonlattal kapcsolatban. A török kialakította a térségben a maga fennhatóságát, amely térben, és időben Magyarország területén eltérő módon valósított meg. Abban azt hiszem nincs vita közöttünk, hogy az ország fejlődését akasztotta meg ez a 150 éves jelenlét, melynek következtében a nyugati fejlődéstől jelentősen lemaradtunk. A 15. századi induló iparosodás tényleg megakadt. Földműves, feudális viszonyok konzerválódtak még ott is, ahol épségben maradtak a közösségek.

 

Az sem tagadható, hogy az országban a török hatalom a hódító, és kényuralkodó pozícióját foglalta el. Mint ilyen azt tett, amit csak a saját érdekeinek megfelelően megtehetett. Sajnos ebben a helyzetben a leépítés volt jellemző az ittlétére, az építés legfeljebb a minaretek, és fürdők építésére korlátozódott.

 

Azt, hogy a nép miért űzte el innen a törökkor végeztével a muszlim lakosságot, hát azt hiszem könnyű megválaszolni. Mint ahogy az utolsó szovjet kiballagását is elégtétellel néztük, így elégtételt érzett az ország lakossága az őt ért sérelmek okán a muszlim hitűek kizavarásakor.

 

A 80-90 %-os keresztény jelenlétet a török csapatokban nem tudom honnan vetted. Az, hogy a Dunántúlon szerb, vlach, segédcsapatok voltak jelen a szultán csapataiban még nem indokolja a teljes területre a 80-90 %-os becslést. Ez valószínűleg valamiféle iszlám forrásból jöhet.

 

Nyilván teljesen más a törökkor megítélése az iszlám irodalomban, és a magyarban, de a magyar irodalomban is koronként más és más. Úgy gondolom ez még nem ok arra, hogy a csuda sem tudja milyen források alapján kategorikusan le lehessen tagadni a janicsárság intézményében a keresztény gyerekek agymosásos iszlámosítását. Kár letagadni, hogy jogos volt az állandósult félelem, amelyet a tatár és egyéb csapatok hoztak, valamint érthető volt az a félelem, amely a rabszolgának való elhurcolás miatt állandósult a lakosság körében.

 

Ebben az erőszakkultúrában a törököknek valóban nem az elsőrendű érdeke volt a hitttérítés Magyarországon, hiszen ez csupán a hátországot adta volna az igazán nagy falat meghódításához. Az erőszakos térítés nem intézményesítetten, hanem csupán szokásszerűen történt a mindennapi életben.

 

A fenti csekélységek pont elegek volt ahhoz, hogy a magyar emlékezet sok évszázad után is borzadva emlékezzen ezekre az időkre.