takacsi Creative Commons License 2005.08.16 0 0 793
Véget ért a Magyar Sziget
2005. augusztus 10., szerda 8:06

A szigetek évadja van, és van köztük egy, amelyik nemcsak szórakoztatni, hanem
nevelni akar - alighanem arra, hogy: "Dunának, Oltnak egy a hangja." Idén a
Magyar Szigeten a nagyobb családból, a finnugor rokonságból is volt vendég, aki
nagyobb önbizalomra bátorított.

- Ez már az ötödik Magyar Sziget, és elmondhatom, hogy az elmúlt esztendők
bebizonyították, hogy nagy igény van egy ilyen jellegű rendezvényre - mondta el
a Magyar Rádiónak Toroczkai László főszervező, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági
Mozgalom elnöke. Azért találtuk ki, mert úgy láttuk, hogy miközben Magyarország
Európában egyfajta fesztivál országgá válik, mindenféle fesztivál van, csak
éppen kifejezetten a magyar kultúrával foglalkozó fesztivál nincs. A többi
fesztivál kevesebbet ad az ide látogatóknak, mint ez a Magyar Sziget. Itt a jegy
megvásárlásával nem pusztán szórakozásra, szórakoztatásra fizet be az ide
látogató, hiszen itt egész nap neveljük, tanítjuk előadásokon, komoly
szaktekintélyeken keresztül a látogatókat. Nagyon fontos plusz, hogy itt a
Kárpát-medence minden pontjáról érkező magyarok találkozhatnak egymással.
Olyan műhelycsapatok, sőt, kifejezetten szervezetek is kinőtték már magukat a
Magyar Szigetről, amelynek tagjai valószínűleg máshol nem találkozhattak volna -
mondjuk egy csángóföldi magyar fiatal és egy délvidéki vagy éppen felvidéki
fiatal - máshol ilyen kötetlen körülmények között. Nem számít az ő
állampolgársága, ahol senki nem kérdezi meg tőle, hogy most ő hogyhogy
Romániából érkezett és tud magyarul, máshol, más rendezvényen erre nincs
lehetősége.

- Mik a fő célkitűzések?

- Elsősorban, mint ahogy mondtam, nevelni, tanítani szeretnénk a fiatalokat,
akik ide látogatnak. Örömmel számolhatok be arról, minden jel arra mutat, hogy
azok a fiatalok, akik tizenéves korukban ide kijönnek, azok utána már pontosan
tudni fogják, mit jelent magyarnak lenni és tenni is akarnak a magyarságukért.
Svéd és észt vendégeink lesznek. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy ők hogyan látják
a magyarok helyzetét Európában és általában Európa helyzetét, Európa jövőjét.

- Mit tudnak külföldön Magyarországról és a magyarokról?

- Svédországban nem túl sok mindent tudnak Magyarországról, az iskolában pedig
csak negatív dolgok hangoznak el az országról, mivel csak a második világháború
eseményei kapcsán esik szó róla - közölte Tobias Götlin, a Svéd Nemzeti
Demokrata Párt tagja.

Tümö Kalvet, az Észt-Magyar Társaság elnökségi tagja, észt újságíró megtanult
magyarul és különleges szempontok szerint tekint Magyarországra.

- Nemcsak mi, hanem majdnem az összes többi finnugor nép is felnéz
Magyarországra, a magyarokra, mint a legnagyobb rokon népünkre - mondta Tümö
Kalvet. Ugyanakkor nagyon meglepő, hogy itt Magyarországon nagyon kevés vagy
kicsi az emberek önbizalma, hogy megosztott a nemzet és egyre kevesebb az olyan
ember, aki nemzetben tud gondolkodni. Azaz kívülről nézve nagynak tűnik a
nemzet, viszont belülről nézve enyhén szólva nem annyira, főképpen az
önbizalomhiány miatt azt javasolnám, hogy a magyaroknak legyen több önhitük,
önbizalmuk, mert végül is ez a sikernek a fő záloga.

- Mindenféleképpen a megkezdett úton haladunk tovább. Most egész héten
Magyarországon, a Kárpát-medencében augusztus hónapban teljesen szokatlan
időjárási viszontagságok között kellett megrendezni ezt a Magyar Szigetet,
nagyon hideg volt, esett az eső is - folytatta Toroczkai László főszervező.
Ennek ellenére nem voltak kevesebben, mint a tavalyi Magyar Szigeten. Évről-évre
a visszajelzések egyre pozitívabbak. Most már mi is tapasztaltabbak vagyunk, a
szervezés is egyre jobb azt hiszem. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk és ezen
az úton megyünk tovább.