Lapposch, vazeg, télleg szar az élet, ma a Mars téren láttam egy csajt, akinek kb. egy éve köszöntem egy buszon, aztán rájöttem, hogy nem is ismerem, pedig egy istennő! A lényeg, hogy reggel felismertem, hogy ő az, és még rám is mosolygott,

de messze volt, nem mentem oda hozzá, felszálltam egy trolira.

Egy órával később egy villamosmegállóban megint ott volt, már kezdtem isteni jelnek

tekinteni. Felszálltunk a vilire, egy méterre állt tőlem, és megint mosolygott, én meg nem mertem leszólítani. Végül megtettem, kiderült, hogy BTK-s, angolos (!), és most lesz másodéves (ha sikerül neki a pót-Academic English, ehe-ehe). Szóval tényleg nem ismerhettem eddig sehonnan. Na és mi történt? Mire ezt megbeszéltük, hogy ki hol tanul, leszálltunk a viliről, elköszöntünk, és ennyi. Bassza meg aza jó...!!!

Ja igen, a nevét természetesen elfelejtettem megkérdezni.

De egy ilyen jó csajnak úgyis van barátja, nem létezik, hogy nincs! Eccerűen gyönnyörű a mosolya, és a szemei.

Persze a mai grillezésre meghívott csaj még csak egy nemet sem írt vissza arra az SMS-kérdésre, hogy eljön-e.

 

 

Öngyilkos Kukiverő voltam.

 

 

U.I.: majd személyesen.

 

 

Ja! jó felvételt mára barmok! Holnap délután akkor én is benézek, ha még élek,

egyelőre csak én vagyok, meg fél liter Jäger és két deci Unimukk. Na lépek, asse tudom már, huna vas.