"... mi az ERŐSZAK A SZEMTELENSÉG ÉS A TOLAKODÁS ?"

 

Erre egyetlen választ lehet adni - az amit annak érzel. Mivel mindannyian mások vagyunk, ezek a határok is máshol húzódnak. Egy cselekedet nem önmagától erőszakos, hanem attól, hogy a részesei hogyan élik meg. Nyilván egy Tanú nem találja erőszakosnak, hanem jócselekedetnek tartja, másokat pedig irritál, harmadik pedig képes kezelni ezt a helyzetet.

 

És ez a harmadik út amit a zökkenőmentes probléma-megoldásnak tartok - viszont nem mindenki képes rá.  Egész nevelésünk arra indít, hogy ha valaki szól hozzánk azt halgassuk meg, ha kérdez, akkor válaszoljunk. Nem csak a hittérítés működik ezen az elven, hanem a biztosítási ügynökök működése, az adományért telefonálók ("lélegeztetőgép", "árvízkárosultak", "Isaura kiszabadítása":)  technikája is.

 

Ez a külső világ, amelyen nem tudunk változtatni. A biztosítási ügynökök meg fognak keresni, a Tanúk becsengetnek ...stb ... bármit is teszünk.  Ha kutya módjára elhajtjuk őket, akkor is - ennek annyi a hátránya, hogy magunkat is megalázzuk ... bár ez is arcbőr kérdése.  Ha dühöngünk az ügynök miatt, magunkon dühöngünk (magunkat büntetjük!), hogy nem tudjuk kezelni a megváltoztathatatlan világot.

    Viszont el lehet sajátítani egy konfliktusmentes kezelési módot, amikor nyiltan és őszintén képviseljük saját érdekünket és szándékunkat, és minden durvaság, pláne minden mellébeszélés nélkül közöljük, hogy köszönjük nem kérünk a nagyszerű lehetőségből.  Ez nem okoz olyan későbbi konfliktusokat, mint például ha a megalázott ügynökkel  évek múlva egy iskolában találkozunk mint a gyerekünk tanítója, vagy mint az új munkahelyünkön mint leendő vezetőnk ... stb 

 

   Ha az elutasítást alkalmas módon közöljük - megfelelő nemverbális közlés mellet -, akkor egy rövid mondat az egész. Ha magyarázkodásba kezdünk, vagy viselkedésünk határozatlan, akkor a másik bátorításnak veszi, és mindenkinek rossz - mi frusztráltak leszünk, az ügynök pedig hiába járatja a száját. Továbbá minden tagadás ellenére létezik a "hülyék és barmok adatbázisa", ami alapján az ügynökök felkeresnek minket mint nem reménytelen kuncsaftokat. A legrosszabbnak a határozatlanságot tartom.  Határozott kezelés mellett az ügynök is megtanulja, hogy még arra sem vagyok köteles, hogy meghallgassam mit akar - és ez nem barátságtalan lépés.

 

Ha még ezt a kevés alkalmazkodást is meg akarjuk úszni, akkor egy tanyán kell laknunk, magas drótkerítéssel körülvéve, és aki belép azt lepuffantjuk mielőtt megszólalna. Minden más esetben kénytelenek vagyunk elviselni, hogy idegen emberek mások mint elvárnánk, csúnyán és túl hangosan beszélnek, büdösen szálnak fel a buszra, járdára köpnek, rettenetes zenét ordíttatnak ... és van olyan is aki becsenget egy általa jónak vélt céllal.