Ide illik,bár nem egészen kulturkampf folyik ittend!:
Jegyzet: Reichert János: A mi kis polgárháborúnk
Ideje: July 28, Thursday, 08:17:07
A baloldal most, hogy hatalmas pofont kapott Orbántól, kifejezetten belelovallta magát a kulturkampfba. A gyurcsányizmus, hogy kiszorítsa a sajtóból a Brüsszelnek megígért megszorítások témáját, módszeresen habosítja a semmit. Így nem a különböző keretcsökkentésekről, a borzalmas falurombolásról szólnak az újságok, rádiók, tévék, hanem arról, hogy „Orbán megsértette a baloldaliakat”.
Az elmúlt napokban fellángolt a kulturkampf, a keresztényellenesség, amely szorosan véve egyházellenességet jelent.
A dolgot a maga modern valójában Bismarck, a porosz Vaskancellár alkalmazta először, és nem eredménytelenül. Követői között van az internacionalista baloldal. A Lenin-Sztálin-MDP-MSZMP-MSZP vonal is bársonyosan simul ebbe a hagyományba.
Már Bismarck is azért kezdett kulturkampfot, hogy hatalmát a társadalom alsó rétegeinek támogatásával erősítse meg. A Vaskancellár éppen ezért terjesztette ki a választójogot is a maga korában példátlanul szélesre. Higgadt, realista politikus volt, és bizony jól számolt. A sajtóval megtámogatott (pénz)hatalom annál stabilabb lábakon áll, minél iskolázatlanabbak a szavazók. Minél kevésbé képes valaki önállóan gondolkodni, rendszeres kritikát artikulálni, annál valószínűbb, hogy a propaganda célt ér.
A mostani kulturkampf több okból tört ki. Magyar Bálint miniszter rászorult, hogy ellentémát adjon a sajtónak a felvételi botrány elsimítására. Gyurcsány Ferencnek jól jött, mert az egyházellenesség a szocialista kampánynak mindig a korai szakaszában szokott szerepelni, amikor az elkötelezett egyházgyűlölőket kell emlékeztetni, hogy hová is ikszeljenek, ha nem kérnek a papokból. A kampány vége felé aztán jön a kenetteljes duma az egyházak pozitív szerepvállalásáról, a jobboldalra is elhallatszó médián át.
A kulturkampf elemei között sincs sok új. Az első az „intoleráns egyház”. A begyakorolt séma szerint az egyház békétlen és „üldözi a másságot”. Ezt a bunkósbotot akkor szokták megforgatni, amikor az istentelen politikai erők – nevezzük nevükön: a baloldaliak – valamilyen teoretikusan is egyértelműen aljas dolgot karolnak föl. Utoljára most a hátrányos helyzetű gyerekeket megillető-támogató struktúrák lebontását kellett az egyházellenességgel leplezni.
Ebben a sorban szerepel továbbá a homoszexuálisokról és a homoszexualitásról alkotott egyházi felfogás tudatos összekeverése. Míg az egyház egyetlen homoszexuálist sem ítél el, addig a homoszexualitásról alkotott elvszerű álláspontját évezredes hagyomány, illetve a Szentírás alapján kimondja, még ha betörik is a fejét. Jól bizonyítja a baloldal valós célját a „melegkérdésben”, hogy véletlenül sem kérdeznek meg soha egyetlen mózeshitűt sem a kérdésben. Az izraelita vallás ugyanis pontosan ugyanazon az állásponton van, mint a katolikus egyház. Azonban a propagandistáknak nem az a célja, hogy a homoszexualitás kérdését mint elvi problémát tisztázzák, hanem hogy az egyházat gyalázzák.
A kulturkampf második fejezete Semjén Zsolt rituális démonizálása. Míg minden homoszexuális ab ovo jószándékú, szerény, kedves és toleráns, addig a kereszténydemokrata politikus ördögien gonosz – a baloldal prezentálásában. A sajtópatkányokat és a „toleráns”, „felvilágosult”, „modern” szocialistákat meg SZDSZ-eseket kicsit sem zavarják a tények. Az ő ábrázolásukban az első házasságában három gyermekét gonddal nevelő Semjén maga a gonosz, míg a népligeti hímringyók vendégei mind talpig tisztességes úriemberek.
A baloldal most, hogy hatalmas pofont kapott Orbántól (félreértés ne essék: a szintén „ördöginek” ábrázolt Fidesz-elnök sem tett mást, mint igazat mondott), kifejezetten belelovallta magát a kulturkampfba. A gyurcsányizmus, hogy kiszorítsa a sajtóból a Brüsszelnek megígért megszorítások témáját, módszeresen habosítja a semmit. Így nem a különböző keretcsökkentésekről, a borzalmas falurombolásról szólnak az újságok, rádiók, tévék, hanem arról, hogy „Orbán megsértette a baloldaliakat”.
Természetesen most is hazudik az agitprop. Fáj nekik, hogy Orbán igen világos és reálisan megvalósítható külpolitikai jövőképet festett a bálványosi fórumán. Mivel a Fidesz-elnök pregnánsan rávilágított a kormányzat külpolitikai alkalmatlanságára, egyben megjelölte a teendőket, Gyurcsányéknak nem marad más választásuk, mint hogy „legyilkolják” a javaslattevőt.
Ezért aztán nem Orbán hasznos javaslatairól beszélnek (azokat majd előadják ősszel mint a sajátjukat), hanem egy félmondaton lovagolnak, amely ott és akkor, a maga szövegkörnyezetében pontos és igaz volt (ráadásul elevenbe talált).
A baloldalnak ez a kulturkampfos buzgalma a saját európaiságának bizonygatására mindennél szebben mutatja a rossz lelkiismeretét. Elvégre akad-e becsületes ember, aki képes lenne az Apró család vagyonában ülve arról prédikálni, hogy „Imre, Te mit tennél?”
Mindennél ékesebben bizonyítja a ma hatalmon lévő garnitúra a saját történelmi bűnösségét azzal, hogy lépten-nyomon olyan hősöket emleget, akiket ő maga nyírt ki. Hogy mást ne mondjunk: Nagy Imrét.
Két apró kérdést hagyjunk magunk után búcsúzóul, az igazi baloldaliaknak.
1. Kik ölték meg hazánkban a legtöbb baloldalit? Csak nem a baloldali kormányok?
2. Kikből növekedett 1945 tavaszától őszéig, szűk fél év alatt kétszáz főről 250 ezerre a Rákosi akkori pártjának létszáma? Csak nem a felelősségre vonást elkerülni szándékozó kisnyilasokból?
Tessenek átolvasni Zöld Sándor belügyminiszter és családja halálának történetét. Jót fog tenni, adalék a tisztánlátáshoz.
Reichert János - gondola.hu
