Hát ha már ismét Joeynál tartunk, látjátok, mi barom vagyok:

Ott ült a fiam az ölében vagy 10 percig a kis "hammondos-joeys" pólóingében,

dédelgette, szeretgette - én meg elfelejtettem aláíratni vele a pólóinget, pedig direkt vettem egy textil-filctollat.

Hiába, nem vagyok hozzászokva az eféle meetingekhez, meg autogrammom sincs senkitől - igaz nem is vágytam rá soha, meg arra sem, hogy "nagyságokkal" találkozzam! Engem az hatott meg, hogy a fiamat őszinte szeretettel fogadta, babusgatta, aztán meg a koncerten külön is köszöntötte. Ez a magatartás, emberi, szinte atyai gyöngédség ragadott meg, így én is örökre a szívembe zártam Joeyt, de nem csak mint zenészt, hanem mint embert - és ez a legfontosabb, legalábbis nekem...