A szomszéd asztaltól egy katona azt mondta, hogy amikor a 28-as ezreddel megérkeztek Szegedre, a magyarok felemelték a karjukat, a megadást utánozva, így csúfolták őket...
...Aztán ez a katona is hozzájuk ült, és elmesélte, hogy ők hogy elbántak Szegeden a magyarokkal, s kiverték őket néhány kocsmából. Közben elismerően kijelentette, hogy a magyarok is tudnak verekedni, ő is kapott egy bicskát a hátába, úgyhogy kórházba kellett mennie....
...Nagyszerűen eldiskuráltak a régi időkről, s amikor tizenkét óra után elhagyták a "Fekete bárányt", mindent nagyon természetesnek és könnyűnek éreztek.
Azonkívül az a szilárd meggyőződés fűtötte őket, hogy senkitől se félnek. A Soproni utca 16. szám felé menet Vodička másról se beszélt az egész úton, mint az ő állandó összetűzéseiről a magyarokkal, s folyton azt mesélte, hogy hol mindenütt verekszik velük, hol és mikor voltak már eddig is ilyen verekedései, máskor pedig mi akadályozta meg a verekedésben.
- Egyszer már elkaptuk egy ilyen magyar legénynek a torkát Pausdorfban, ahová mi árkászok borért mentünk, és én éppen kupán akarom vágni a übersvungommal[144] abban a sötétben, mert ahogy elkezdődött, levertük a függőlámpákat, amikor a magyar elordítja magát: "Megállj, Tonda, én vagyok az, Purkrábek, a tizenhatos landverből!" Majdnem tévedés történt. Ezért aztán jól megfizettünk ezeknek a magyar mitugrászoknak a Fertő tónál, amikor három héttel azelőtt odamentünk megnézni azt a pocsolyát. Van ott egy közeli faluban valami honvéd géppuskás osztag, és mi véletlenül mind bementünk egy kocsmába, ahol ezek a csárdásukat járták, mint az eszeveszettek, és tátott szájjal bömbölték, hogy "Uram, uram, bíró uram", meg "Lányok, lányok, lányok a faluba". Mi leültünk velük szemben; csak odatettük magunk elé az asztalra az übersvungot, és azt mondtuk: "Majd adunk mi nektek lányokat", és egy Mejstřik nevű pajtás, akinek akkora mancsa volt, mint a Fehérhegy, mindjárt ajánlkozott, hogy ő táncolni megy, és elszedi ott az egyik tekergőtől a párját. A lányok marha jóképűek voltak, olyan bögyösek-farosak, vastagcombúak, nagyszeműek, és ahogy ezek a magyar legények tapogatták őket, látszott, hogy jó teli, kemény mellük van, mint a duda, és hogy nagyon jólesik nekik, és értik a módját. No, a Mejstřik beugrik a körbe, és el akarja venni a legcsinosabb lányt egy honvédtól, az elkezdett karattyolni valamit, a Mejstřik meg mindjárt behúzott neki, a honvéd elvágódott, mi meg rögtön fogtuk az übersvungot, a kezünkre csavartuk, hogy a szurony le ne repüljön róla, odaugrottunk közéjük, és én elkiáltottam magamat: "Üsd, vágd, nem apád!" és aztán már ment, mint a karikacsapás. Kezdtek kiugrálni az ablakon, mi meg elkaptuk a lábukat, és visszahúztuk őket a kocsmába. Aki nem tartozott mihozzánk, megkapta a magáét. Beleavatkozott a bírójuk is egy csendőrrel, hát azokat is megruháztuk. Elvertük a kocsmárost is, mert káromkodni kezdett németül, hogy elrontjuk a mulatságot. Aztán még a faluban elkaptuk azokat, akik meg akartak lógni előlünk. Például egy cugszfürerüket a szénába bújva találtuk meg egy padláson, a falu végén. A szeretője árulta el, mert a cugszfürer mással táncolt. Ez a lány belehabarodott a Mejstřikbe, és aztán felment vele a királyhidai úton az erdő mellé, ahol szénaszárítók vannak. Belehúzta a fiút egy ilyen szárítóba, és aztán öt koronát kért tőle, és a Mejstřik szájon vágta. Aztán Mejstřik csak fent a lágernél ért utol minket, és azt mondta, hogy ő mindig azt hitte, hogy a magyar lányok tüzesebbek, de ez csak feküdt, mint egy tuskó, és folyton povedált valamit.
- Egyszóval, a magyarok a begyemben vannak - fejezte be elbeszélését Vodička, az öreg árkász, mire vejk megjegyezte: - Nem minden magyar tehet arról, hogy magyar. |
