[size=7]Az örökéletű Kárpát-medence[/size]


„Az első, e földön [Magyarországon] lakó nép, melynek neve megmaradt, a kelta nép volt, mely Krisztus születése előtt 5 - 6 száz esztendővel rajzott ki Ázsiából. Ez a nép már ismerte a kőnél, bronznál tökéletesebb vasat. Ez már vasból kovácsolt fegyverrel foglalta el a földet, lett ura ennek a hazának. Művelte a földet, foglalkozott állattenyésztéssel, űzte a kereskedést...“ - írja Benedek Elek a ‘Hazánk története’ (1995, 5. old.) című könyvében.


Ha a keltákról szó esik, mindenkinek eszébe jut Asterix rajzfilm figura, de eszünkbe jut az is, hogy az, aki Első Szentkirályunk fejére tette a koronát ugyancsak egy „kelta“ volt ? – Asterik. A turistát, aki Budapestre látogat, természetesen felviszik a Gellérthegyre (KELEN-hegyre). Itt menhirek őrzik a kelták emlékét. Vajon hány magyar tudja, hogy Budapesten a 3-ik kerületben van egy ‘Kelta utca’ is, vagy hogy maga Budapest is egy ősi kelta település helyén épült: Aquincum. E római kori név nyilván a település ősi kelta nevének fordítása (vagy latinosítása), amely feltehetően AUBHWN [ejtsd: AVÚN] „Vízhon” volt („Ofen” a koraközépkorban a város neve, aminek semmi köze német – ahogyan „Pest”-nek sem szláv – kemencékhez). Tőle északra emelkedett hajdan a SICAMBRIA híres kelta vára, aminek neve SICAN -BHARR lehetett ellatinosítása előtt, azaz ‘Szék-bérces’ (magas dombon álló ‘Szék’) – ilyen (is) volt hajdan a magyar nyelv szerkezete, lásd még: ‘Hegy-magas’ a Balatonnál vagy ‘Becs-kerek’ a Bánságban. Írül SUÍOCHAN [szíkán] azt jelenti, hogy: szék, ülés, pad; ülep; lakhely, székhely; ülés, gyűlés, törvényszéki ülés(-szak) [ó vö. ótörök SÄKU szék, tatár SEKE pad, japán SEKI ülés, ülőhely] + BARR csúcs, bérc.


A hunok megostromolják az itteni, a Duna vonalát (limes-t) védő római őrséget, és talán, a helybeli kelták segítségével is, fényesen győznek. A (pannon-)kelták egy állandó ádáz harcot folytattak a római megszállók ellen, a lázadások sora arra késztette a megszállókat, hogy egyre nagyobb számban telepítsenek hadsereget a kelta vidékekre, és egyre kíméletlenebbül rombolják a kelta civilizációt. Még az emléküket is ki akarták törölni a tudatból és a történelemből, mint ahogyan az etruszkokkal is ezt tették. Ezért teljesen kézenfekvő a hun-kelta együttműködés, ami még Attila korában is működött (Eudoxius – AUDAX az „Ádáz” – gall druida, Attila orvosa és tanácsadója volt. Ő az, aki elkíséri nagykirályunkat a galliai hadjáratban is, és aki a helyi kelta vezérekkel tárgyal). Győzelem keltául BOUDA. Lehet, hogy még "bouda" örömkiáltásokkal is fogadták a bevonuló hun sereget. A győztes hunok már azért is felszabadítóan hatottak, mert társadalmuk nem ismerte a ‘civilizált’ római kegyetlen rabszolgatartást. A „Győzelem” után felépült BUDA, az ‘Ős-Buda’, amelyet „Attila-várá“-nak (Etzilburg) ismerünk a történelemből.


Előfordulhat ugyan, hogy a kelta-pannonok és a hun-magyarok megértették egymást, egy pohár finom kelta MEDU = hun MEDOS (magyar "MÉZES") mellett bizonyára igen. Diodor görög krónikástól tudjuk, hogy a kelták imádtak mulatozni, szórakozni, lakomázni, de ezt rendkívül szertartásosan tették: urak és szolgák együtt ettek, a nagy húsos üstöt körbeülték. A kelták is, akárcsak a hunok, többnyire óriási üstökben főzték pörköltszerű ételeiket. A druida (torda) az ételeket megáldotta (ír ALTA-igh áldani), hálát adott Istennek (ír ALTÚ hálaadás) segítségéért. Ezután elkezdődődhetett a lakoma. A harcban vitézkedők kapták a legfinomabb falatokat. A nagy csülköket lerágták, a le nem harapható részeket, pedig az oldalukon, külön hüvelyben tartott tőrrel vágták le. Evéskor mindig ételmaradékok akadtak fenn a hosszú, lombos bajszaikon. Az impozáns bajusz, íváskor mint egy "szűrő" engedte át az édes nedűt. A kelták sört (CÚRÚ) s mézes bort (MEDU) ittak. A medu előállításához mézet használtak (> vö. breton MEZ = magyar MÉZ). A lakomákon gyakran lerészegedtek, majd összevesztek és össze is verekedtek, mert állítólag nagyon lobbanékonyak voltak. A kelták szórakozni is szerettek (ír SORCHA vidám, derűs > SCORAIOCHT mulatság). A lakomákon a zenészek mindig jelen voltak, ami egy Sopronban felfedezett edényen is látható. A kelták kedveltek mindent agyonbeszélni, verselni (danósok, regösök), erejüket versenyekben [ii] megmérni, birkózni [iii] , lóversenyeket rendezni, csapatmérkőzéseken részt venni, egy futballszerű labdamérkőzést [iv] (ezt Írországban ma is kedvelik, és ír vagy kelta labdarúgásnak hívják) vagy FIDCHELL-t játszani, ami annyit jelent, hogy – olvasom a német fordításban: "hölzerne Weisheit" („fa-okosság“)[v]. Diodor elmeséli, hogy egy táblán, fabábukkal játszott háborúról van szó, egy FA-CSEL-ről ! Lásd: írül FID fa + CHELL furfang, csel, játék, CALAOIS csalás, CEALG csal, becsap; horgászik, CEALA-igh eltüntet, elrejt ([vi]) ó magyar CSAL, CSEL, CSALI (> vö. török ÇAL-mak lop, ÇAL-dir-mak játszik, becsap).


Kik voltak és honnan jöttek a kelták?


Myles Dillon és Nora Chadwick szerint a brit szigeteken az első kelta települések a korai bronzkorban (Kr.e. 1180 körül) jelentek meg, ők Anglia kőkorszakvégi őslakóit is protokeltáknak minősítik. Leon E. Stover és Bruce Kraig angol régészek Wessex és Magyarország egyes történelem előtti korból származó leleteiből arra következtetett, hogy a kelták talán már a harmadik évezredben is jelen voltak Európában. Régen meghaladta az idő azoknak a 19. századi nyelvészeknek és néprajz-kutatóknak az elképzeléseit, akik indoeurópai eredetűnek vélték a keltákat...([vii])


A mai kutatások eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy a keltáknak nagyon kevés kapcsolódási pontjuk van az (indo-)európai népekhez, akiket az újkőkor vége felé beállott masszív belső-ázsiai bevándorlási hullám itt talált Európa peremein, az északi és a déli tengermellékeken. Ekkor még Európa középső részét, az Alpok északi lejtőitől a németföldi Középhegységig, azaz a Duna-Majna-Rajna vidékét sűrű és kiterjedt erdők borították. Itt számottevő lakossággal nem lehet számítani.


Háromezer évvel ezelőtt az égetéses erdőirtások mennyisége Közép-Európában ismét ugrásszerűen megnő, amire a talajrétegekben talált elégett fa és faszén mennyisége után lehet következtetni. Ez azzal függ össze, hogy belső-ázsiai lovasnépek fokozatosan Közép-Európába nyomultak. Arra a kérdésre, hogy miért indultak el Nyugat felé, egyértelmű választ nem adhatunk: talán bajok voltak a túlnépesedéssel, de lehet, hogy klimaváltozások okolhatók. A terjeszkedést, illetve elvándorlást azt tette lehetővé, hogy a lovasnépeknek sikerült szállításra alkalmas szekereket gyártani és olyan izmos lovakat kitenyészteni, amelyek elég erősek voltak ahhoz, hogy ezeket a szekereket hosszú távolságokra elhúzzák. Ehhez a terjeszkedéshez tartozik egyébként a szkíták és a történelmileg nehezen meg-fogható kimmerek (hon)foglaló és portyázó hadjáratai is, az utóbbiak, amikor a Duna-medencébe benyomultak, magukkal rángatták a trákokat is a Balkán északi tájaira.([viii])


Már sokan rájöttek arra, hogy Európában (és ennek nyugati részein) sok az olyan földrajzi elnevezés, amely a ma ott élő lakosság nyelvén az ég-világon semmit nem jelent, és sem a latinból, sem a germánból nem értelmezhető, ellenben élőfogalmak a magyar nyelvben, mint például a helységnevekben 'nyakatekerten' jelentkező kő, mező, falu stb.


Innen: Kelták és a múlt ......



..........